Az atipikus tehetség IDŐhöz való viszonya jelentős mértékben különbözik többségi társai időhöz való viszonyulásaitól (mint ahogy a valósághoz való viszonyulása is különbözik azoktól).
Az ő számára egy, a múltban megélt élmény mindaddig élő, azaz: jelen idejű, amíg maga az élmény érzésekkel telített. Ez olyan, mintha a múltbeli esemény impressziója folyamatosan jelen idejű lenne - mintha a múltbeli impresszió “összenyomná" a köztes IDŐt a múlt és a jelen között. Az világosan tudott, hogy az élmény, az élmény keltette impresszió valamikor a múltban következett be - ám, mivel magát az élményt, a hozzá kötődő érzéseket szándékoltan bármikor meg tudja idézni a személy, az élmény keltette impresszió minden esetben jelen-élményként ébred fel.
Ily módon a tudatban múlthoz kötődően rögzült impresszió-emlékkép jelen-élményként való megélése kitágítja a köznapi IDŐ-érzékelés terét.
Az impresszív időkezelés a múlt-jelen-jövő emlékképként rögzülő szerialitása mellett mintegy megszűnteti a megélésekben az időt.
Ez az impresszív időkezelés érvényesül pl. az atipikus tehetségekre oly jellemző dejá vu érzés megjelenésekor akár időben hátrafelé, akár időben előrefelé mutat a dejá-vu.
Ez az impresszív időkezelés érvényesül a köznapi valamint a köznapi valóságon túlmutató valóság-érzékelések határhelyzeteiben is.
Az impresszív időérzékelés szerepet játszik az inspiráció-adás valamint az inspiráció-fogadás folyamataiban is.
Az impresszív időérzékelés szerepet játszik a közvetlen jel-érzékelés valamint a közvetlen kommunikáció folyamataiban is.