Az atipikus tehetségek körül - szándékuk ellenére - rendre összezavarodnak a viszonyok, amiknek ők nem okozói, hanem kiszolgáltatottjai. Ez a zavar általában olyan fokú, hogy a szokásos segítő szereplők [1] sem tudnak rajta változtatni a maguk professziói szokásos eszközeivel.
A kívülálló számára sokszor úgy tűnik, hogy ők maguk idézik elő csapdaszerű helyzetüket, s csak akarniuk kellene, s ki tudnának jönni belőle. A kívülállók - értelemszerűen - csak a saját világuk nézőpontjából képesek megítélni az atipikus tehetségeket. Ebből a nézőpontból az egyértelműen megállapítható, hogy az atipikus tehetség jelentős mértékben különbözik a szemlélő személytől - amit a környezet normalitástól való eltérésként diagnosztizál.
Evvel szemben ők, az atipikus tehetségek – többségi környezetükhöz képest – egy sajátos, környezetüktől markánsan eltérő világban élnek. Impresszív módon sajátítják el a körülöttük lévő világot. Sajátos érzékenységeik, különös képességeik, a köznapisághoz képest táguló tudatosságaik révén ők számos olyan jelenséget „látnak”, érzékelnek, ami a környezetük többségi tagjai számára láthatatlan, érzékelhetetlen.
Mivel, környezetükhöz képest, ők mást és máshogyan „látnak", érzékelnek, tudnak – joggal fogalmazhatunk úgy, hogy ők egy másik világban élnek.
[1] pl.: pedagógus, pszichológus, szociális munkás, mentálhigiénés szakember stb.