Autonóm az a személynek azt tekintjük, aki képes önnönmagát illetően megalapozott döntések meghozatalára, azokért hajlandó, ha nem is teljes körűen, felelősséget vállalni.
Az autonóm személy az adott kultúrális körülmény adta feltételrendszer határaiig elmegy - de nem feszíti túl azokat. (Ez az egyik megkülönböztető attributúm a szuverén személlyel szemben.)
Az autonóm személy rendelkezik többek között az alábbi képességekkel:
Az autonóm személlyé válásnak van végállapota és vannak megállapodott szakaszai. Ha az autonóm személlyé válás folyamata megakad, nem feltétlenül indul meg a személyes autonómia leépülése.
Az autonomitás és a szuverenitás ugyanarra a személyiségkonstrukcióra utal, csak különböző nézőpontokból. A különböző nézőpontok, természetesen különböző képet eredményeznek ugyanarról a személyiségkonstrukcióról.
AUTONOMITÁSról beszélünk, ha a személyiségre “kívülről”, az adott környezete felől tekintünk rá. Az autonóm személy többnyire törekszik illeszkedni kora kulturális közegébe - annak lehetőségeit mind teljesebb mértékben kihasználva.
SZUVERENITÁSról beszélünk, ha a személyiségre “belülről”, a megélt élményei, tapasztalásai - és azok alapján felépülő tudás-konstrukcióra és/vagy képesség/készség-konstrukcióra tekintünk rá.
A szuverén személy többnyire nem képes harmonikusan illeszkedni korunk kulturális közegébe - kényszernek éli meg az illeszkedési elvárást.
A szuverén személy ethosz-orientált közeg (ki)alakítását kezdeményezi, az a természetes közege, amiben otthon érzi magát.