Az atipikus tehetség viszonyulása a környezetéhez jelentős mértékben különbözik többségi társai viszonyulásaitól.
Az ő számára a kapcsolódás egy másik - iránta kellő érzékenységgel viseltető - személyhez jól érzékelhető “energia-mezőt”, “energia-teret” létesít - melyben jellemző módon a fogalmiságon kívüli, ú.n. közvetlen kommunikáció zajlik.
Ebben a közvetlen kommunikációban ugyanúgy lehetséges a kommunikációt tematizálni, mint a szokásos szóbeli kommunikációs terekben (értelemszerűen azoknál sokkal lágyabb, finomabb eszközökkel).
Az atipikus tehetség képes arra, hogy szándékoltan dominálja az említett közvetlen kommunikációt mégpedig egyfajta inicializáló, beavató jellegű hatással. “Beavatás” alatt itt olyasmit értve, hogy az atipikus tehetség által kezdeményezett és fenntartott különös “energia-tér” hatására a másik személyben ezideig szunnyadó, a köznapi valóságon túli valóság észlelésére, érzékelésére szolgáló érzékszervek kezdenek megnyílni.
Az ily módon ébredező, megnyíló érzékszerveknek nincsenek a fizikai testben reprezentánsai, azok tisztán szellemiek.
Az inicializáció keltette élmény minden esetben jelen-élményként ébred fel a másik személyben.
Az inicializáció keltette élmény minden esetben az impresszív időkezelés keretében, azaz egyfajta időn kívüliségben zajlik, mintegy megszűnteti a megélésekben az időt..