Az evolúciós szervezetelmélet a (munka)szervezeteket NEM célra irányuló, NEM teleologikus struktúrákként tételezi, hanem olyanokként, amelyek a szervezeti hajtóerőknek alávetettek, azok érvényesülését biztosítják.
Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a XXI. század elején megjelenő (azonosított) új (munka)szervezet-féleség is egységben értelmezhető a korábbi, ismert (munka)szervezet-féleségekkel. Az új, ethosz-orientált fogalommal jelölt (munka)szervezet-féleség nem értelmezhető a korábban alkalmazott terminológiák keretében - ugyanis ebben az esetben nem lehetséges szervezeti célt meghatározni. Irányultságot, orientációt viszont lehet.
Meglepő módon az ismert más (munka)szervezet-féleségek viszont értelmezhetőek nem csak teleologikus struktúrákként, hanem irányultságokként is. És az is feltűnő ebben az esetben, hogy nem a szervezet rendelkezi irányultsággal, hanem egyfajta erő, ami a szervezet tevékenységének a fő mozgatója - a szervezeti hajtóerő.
Az evolúciós szervezetelmélet egyik központi terminológiája a SZERVEZETI HAJTÓERŐ.
Szervezeti hajtóerőként jelenleg az alábbiakat ismerjük (időrendi kialakulásuk sorrendjében):
A szervezeti ethosz, szemben a másik két hajtóerővel, belső. A (munka)szervezeten belül jelenik meg, a munkaszervezeten belül, belülről fejti ki hatását.
A különböző hajtóerők a szervezetek féleségei, keletkezésük és elmúlásuk, környezetükkel való kapcsolódásuk, erőforrások igénybevétele stb. tekintetében evolúciós jelleget mutatnak. E jellegzetességet felismerve nevezzük az értelmezési környezetet EVOLÚCIÓS SZERVEZETELMÉLETnek
Az egy időben és egy (munka)szervezetben érvényesülő szervezeti hajtóerők is evolúciós jellegű kapcsolatban vannak, azaz: koevolúciós kölcsönhatás érvényesül közöttük.
A (munka)szervezetek esetében is érvényes az az evolúciós jellegzetesség, hogy egy új forma/formáció megjelenése nem negligálja a korábbi formák/formációk egyikét sem. Ha egy korábbi forma/formáció megszűnik, annak valami más oka van, nem az újdonság megjelenése.