A KakasWiki wikiből
A FELISMERT PROBLÉMA
- A Magyarországon 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás után, máig tartó érvénnyel a 15-23 éves korosztályban is gyorsuló ütemben növekszik a marginalizálódók száma, akiknek segítség nélkül minimális az esélyük a kívánatos polgári értékek szerinti élet megvalósítására.
- Ma Magyarországon a 15-23 év közötti fiatalok, fiatal felnőttek 25-30 %-a (!) küzd olyan problémákkal, melyek miatt képtelenek segítség nélkül középfokú képzettséget megszerezni, szakmát tanulni, sikerrel elhelyezkedni és érvényesülni a munkaerőpiacon.
- Problémáik sokrétűek - és halmozottak: szociális hátrányok, kulturális hátrányok, tanulászavar, magatartászavar, pszichés megbetegedések, egészségügyi problémák, mentális zavarok, egyenetlen személyiségfejlődés, részképességhiány, önértékelési zavarok, motivációhiány, agresszió, függőségek stb.
- Az említett populáció növekedésének okai nincsenek kellő mélységben feltárva. Abban azonban a szakértői vélemények jó egyezést mutatnak, hogy Budapest e tekintetben is jelentős mértékben különbözik az ország más területeitől. Néhány az eltérések közül:
- az említett körbe tartozó budapesti fiatalság semmiképpen sem írható le pusztán egy jellemzővel (pl. etnikai hovatartozás, munkanélküliség, aluliskolázottság, gazdaságilag elmaradott régió stb.)
- az említett körbe tartozó budapesti fiatalság egy jelentős részénél tapasztalható, hogy az elmúlt 1-1.5 évtizedben „csúszott le egzisztenciálisan”, esett szét érzelmileg és/vagy fizikailag is a biztonságot jelentő család
- az említett körbe tartozó budapesti fiatalság egy másik részénél éppen az egziszteniciális színvonal megőrzéséért, emeléséért folytatott küzdelem módosította a családi életet oly módon, hogy a fiatal támasz nélkül maradt a családon belül
- az állami gondozottak, az állami gondozásból kikerülők nagyobb számban vannak jelen, nagyobb hányadot képviselnek az említett populációban
- a budapesti középiskolák könnyebben szabadulnak meg nehezen kezelhető, deviánsként megbélyegzett diákjaiktól – ily módon markánsabban érzékelhető a „középiskolából kihulló”, az u.n. drop-out csoport problematikája.
- A magyar iskolarendszer illetve a szociális-, egészségügyi-, munkaügyi ellátórendszerek felkészületlenek e - egyre súlyosodó - társadalmi probléma kezelésére. Míg az általános iskolás korban (10 éves életkorig) jól kiépített, illetve 14 éves életkorig elfogadható színvonalú ellátórendszer működik, az 15 éves életkor felett gyakorlatilag megszűnik..
- Az említett problémákkal küszködő fiatalok jelentős hányada „virtualizálódik”, azaz a társadalmi ellátórendszerek - elsősorban az oktatás és a munkaügy -számára elérhetetlenné válnak.
- A közoktatás szinte minden intézményében jelen vannak, erősödnek a „deviancia”-val jellemezhető tünetek, ám ezen intézmények nem képesek olyan ütemben megújítani eszközkészletüket, metodikáikat, ahogy a probléma erősödik. Ezt jól jelzi az iskolarendszerből kihulló, kiszoruló populáció növekvő számossága – miközben az iskolák nem tudják létszámkeretüket feltölteni!
- Két intézménytípusban „gyűlnek fel” érzékelhető mértékben e nehéz helyzetű fiatalok: az egyik a dolgozók esti iskoláinak ifjúsági tagozatai, a másik pedig a szakképzés. Egyik sem felkészült a problémáik megoldására.
A negatív karrier
- Az iskolaválasztás eleve a „jobb híján” elv alapján történik ezeknél a fiataloknál. Rossz eséllyel indulván a középiskolába való bekerülésért folyó versenyben, eleve érdeklődésüknek, valós képességeiknek nem megfelelő helyet választanak tudatlanságból vagy kényszerűségből. A rossz kezdetet szükségszerűen kudarcos folytatás követi: az amúgy is nehézségekkel küzdő fiatalnak egy olyan iskolai környezethez kellene alkalmazkodnia, amely nem az ő képességeire, igényeire méretezett. Jellemzően a rossz helyzeten inkább ront a más igényeknek megfelelő iskola, s elindul a diák negatív karrierje, mely aztán azzal végződik, hogy a fiatal 17-18 évesen több iskolatípust és oktatási intézményt kipróbálva, kudarcok tömegével a háta mögött magányosan, légüres térben áll. Érzései ambivalensek: nálam ezerszer ostobábbak már mire vitték! ::És: Nem vagyok jó semmire, értéktelen teher vagyok a világ nyakán!
- És akkor mi lesz ezekkel a gyerekekkel?
- Középiskolai végzettség nélkül, tanulási-, magatartási-, mentális zavarokkal terhelten rendkívül hátrányos helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon.
- Szűk szubkultúrába szorulva, támaszra képes szociális háttér nélkül, tisztázatlan önképpel és zavaros értékrenddel nagy a veszély, hogy végképp marginalizálódnak (kriminalizálódás, betegség, függőségek stb.).
Egy lehetséges válasz a
Zöld Kakas Program ⊆ ⊇ Küldetésnyilatkozatunk
Kiindulópontunk
Akiknek megoldást kínálunk
- Azok a középiskolás korú fiatalok, akik a középiskolákban általában rendelkezésre álló érvényesülési lehetőségek keretei között sikertelenek – noha az érettségi megszerzéséhez szükséges képességekkel rendelkeznek.
Amit a megoldáskeresők meg tudnak fogalmazni – megfogalmazott igényeik:
- Céljuk a sikeres életpálya megvalósítása – annak előfeltételeként középfokú iskolai végzettség (érettségi, szakma) megszerzése.
Amit nem tudnak megfogalmazni, de szükségük van rá – lappangó igényeik:
- A sikeres életpálya feltételeinek megteremtése.
- (Az tekinthető sikeres embernek, aki tudatosan épített karrierje során optimálisan képes kihasználni egyéni adottságait, képességeit valamint a környezet kínálta lehetőségeket, igényeket. Aki ezt az optimalizálást képes folyamatosan megújítani – önmaga és környezete megelégedettségére.)
A ZÖLD KAKAS PROGRAM KÜLDETÉSE
Dolgunk,
- hogy segítsük kielégíteni a hozzánk fordulók megfogalmazott és lappangó igényét: a sikerre való alkalmasság állapotának elérését, s a sikeresség megvalósítását
Közreműködünk
- abban, hogy a fiatal ráébredjen: saját sikerességének melyek azok az elemei, amelyek tőle függnek. Segítünk, hogy ezeket tudatosítsa, fejlessze, megteremtse.
Közreműködünk
- abban, hogy a fiatal fel- és megismerje a környezetében rejlő lehetőségeket, ugyanakkor a környezet vele szemben támasztott igényeit is. Segítünk, hogy a környezettel való optimális együttműködést kialakítsa, fenntartsa.
Lehetőséget
- biztosítunk az érettségi vizsga illetve szakmai végzettség megszerzéséhez.
Segítünk
- az egyéni karrierterv kialakításában, a megvalósítást folyamatosan nyomon követjük, támogatjuk.
Célcsoportunk
- Azok az ép értelmű, 14 éves vagy annál idősebb, befejezett 8. osztályos végzettséggel rendelkező fiatalok, akik középiskolai végzettséget szeretnének szerezni – ám különböző problémáik miatt a „hagyományos” középiskolai rendszer nem tolerálja őket, onnan kihullanak. Akikben erőteljes, ám rejtett autonomitás-törekvés él.
- Őket hívjuk „zűrös helyzetű” fiataloknak.
- Diákjaink az alább felsorolt problémákkal, azok halmozódásaival illetve következményeikkel küszködnek:
- tanulászavar
- magatartászavar
- részképességhiány ill –zavar
- diszfunkciók
- szociális hátrány
- kultúrális hátrány
- etnikai hátrány
- hipermotilitás
- hipomotilitás
- POS
- függőségek
- egészségügyi zavarok
- (Nem vagyunk felkészültek pl. pszichotikus problémák, kemény drogfüggőségek kezelésére.)
- A halmozódások az idő múlásával, az élethelyzetek változásával általában nem csökkennek, inkább növekednek, bonyolódnak. Emiatt is a célcsoporton belül további differenciálást célszerű tenni.
- A „zűrös helyzetű” fiatalok további, az öko-szocio-kulturális illetve az egészségügy fogalomkészletével nem leírható, drive-szerű sajátosságokkal is rendelkeznek. E drive-szerűen működő sajátosságokat összefoglalóan rejtett autonomitás-törekvésként azonosítjuk.
- A „zűrös helyzetű” fiatalok autonomitás-törekvései rejtettek azért, mivel sem ők, sem a környezetük nem ismeri fel, illetve nem autonomitás-törekvésként ismeri fel azokat.
- Az említett autonomitás-törekvés elemi erejű és drive-szerűen működik, azaz hajtóerő-jellegű.
- Az említett autonomitás-törekvés sajátos hajtóerő-jellegéből fakadóan a „zűrös helyzetű” fiatalokkal csak olyan szervezeti környezetben lehetséges eredményes munkát végezni, ahol e hajtóerők érvényesülése biztosított. Ezt a szervezeti környezetet az ethosz-orientált működési jelleg képes biztosítani (a többségi iskolák alapvetően nem ethosz-orientált szervezeti környezetet, hanem hatalom-orientált szervezeti környezetet valósítanak meg!).
- A „zűrös helyzetű” fiatalok autonómia-törekvésének néhány jellemzője
- csak partneri viszonyokat képesek elfogadni
- csak kongruens, autonóm személyeket képesek elfogadni
- többségük bizonyos-fokú tisztánlátással rendelkezik
- többségük rejtett, különös képességekkel rendelkezik
- szabály- és tekintély-tagadóak, ugyanakkor biztonságra vágynak (szabály-tagadásuk mögött meghúzódik egyfajta szabályozottság iránti vágy?!)
- megértésre vágynak, elfogadásra vágynak
- sok kapcsolatuk van, de elmélyült kapcsolatuk nincs - magányosak
- életükben alig-alig volt általuk is elfogadott tekintélyszemély; mindig „zűr” volt körülöttük.
- A célcsoporton belül az életvitelüket illetve élethelyzetüket tekintve további differenciálást célszerű tenni tapasztalataink szerint.
- Megkülönböztetjük azokat, akik átmenetileg tanulásra, értékelhető teljesítményre alkalmatlan állapotba kerültek és célirányos segítség nélkül kevés az esélyük arra, hogy ismét képesek legyenek értékelhető teljesítményre. (Az ő számukra hoztuk lére az u.n. Vertikális Nulladik (V0) Tagozatot.)
- Megkülönböztetjük továbbá azokat, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy képtelenek a napi rendszerességű iskolába járásra, ám kellően erős elszánással, ambícióval rendelkeznek a tanulásra ahhoz, hogy érettségit szerezzenek. (Az ő számukra hoztuk létre az u.n. Egyéni Tanrendű Tagozatot (ET)).
Minőségpolitikánk
- A Zöld Kakas Program minden intézményében - így a Zöld Kakas Líceum esetén is - a küldetésnyilatkozatban megfogalmazott vállalások maximális kielégítésére törekszünk. lsd. még Minőségirányítási rendszer
- Vállalt feladatunk
- a hozzánk fordulók megfogalmazott és látens igényeinek - autonómia-törekvéseiknek – harmonizálása, majd ezek érvényesülésének elősegítése. Az ő ez irányú elégedettségük = munkánk eredményessége.
- Ennek érdekében a programot a személyközpontúság és a resztoratív szemlélet érvényesítése jegyében valósítjuk meg.
- A hozzánk fordulók elégedettségének fenntartása, a személyközpontúság biztosítása érdekében mind a program, mind a program intézményeinek folyamatos fejlesztését alapfeltételnek tekintjük.
- A folyamatos fejlesztés követelménye adódik abból is, hogy a Zöld Kakas Programot és annak intézményeit az u.n. ethosz-orientált szervezeti működési jelleg dominanciájával működtetjük – aminek egyik meghatározó jellemzője a folyamatos változásban, fejlődésben levés.
- Ezt szolgálja, illetve ennek egyik meghatározó intézménye a Zöld Kakas Program Minőségirányítási rendszere is. Ez az egyik biztosítéka annak, hogy tevékenységünket folyamatosan magas színvonalon, felügyelt körülmények között tudjuk végezni.
- A Zöld Kakas Program vezetősége teljeskörűen elkötelezett vállalt feladatunk iránt. Elkötelezettségét rendszeresen kinyilvánítja, megújítja, és követendő mintának állítja mind közvetlen, mind közvetett partnereink elé.
- A programot a FÜPI MinőségmodeLl szerint független, akkreditált tanúsító szervezettel, a Certop Rendszerházzal tanúsítattuk, a tanúsítást rendszeresen megújítjuk.
Alapvetések
Szervezeti alapértékeink
- Alapértéknek a Zöld Kakas Programban érintett személyek személyes erkölcsiségeit, a személyes ethoszait, mint belső késztetéseket tekintjük.
- Mivel a személyes erkölcsiség, a személyes ethosz csak társas közegben képes érvényesülni, s e társas közegben megjelenő személyes ethoszok egyfajta összegződéseként előáll a szervezeti ethosz - alapértéknek másrészt a Zöld Kakas Program szervezeti ethoszát tekintjük. A szervezeti ethosz éppúgy hajtóerőként működik a szervezet számára, mint a személy számára a személyes ethosz.
- A programban résztvevő személyek ethoszának, s így a Zöld Kakas Program ethoszának egyfajta megjelenési formája a programban részt vevő személyek autonomitás-törekvése.
- Azaz más megfogalmazásban a Zöld Kakas Program alapértéke a programban érintett személyek autonómia-törekvései.
- A kétfajta megfogalmazás ugyanarra a jelentéstartalomra utal - különböző nézőpontból. A nézőpontok megválasztása s tudatos alkalmazása az ethosz-orientált működési jelleg sajátossága.
- Autonóm
- az a személy, aki képes önnönmagát illetően megalapozott döntések meghozatalára, azokért teljes körűen képes felelősséget vállalni.
- Autonóm
- Az autonóm személy rendelkezik az alábbi képességekkel:
- kritikai szemléletmód – s annak érvényesítése társas kapcsolataira is,
- kutatói attitűd – s annak érvényesítése társas kapcsolataira is,
- egyéni adottságai felismerése, fejlesztése és érvényesítése,
- egyenrangúként együttműködni,
- értékrendjeit szándékoltan megválasztani, újraválasztani,
- identitásait megválasztani, újraválasztani.
- Az autonóm személlyé válásnak nincs végállapota és nincsenek megállapodott szakaszai.
- Ha az autonóm személlyé válás folyamata megakad, azonnal megindul a személyes autonómia leépülése.
- A Zöld Kakas Program a ténylegesen, a mindennapokban érvényesülő szervezeti értékeit rendszeres időközönként felülvizsgálja annak érdekében, hogy a kívánatostól való eltérések korrekciója megtehető legyen.
- A Zöld Kakas Program ténylegesen, a mindennapokban érvényesülő szervezeti értékei az u.n. Értékmodell keretében kerülnek meghatározásra.
Céljaink
- 1.
- A Zöld Kakas Program legfőbb célja: a programban érintett személyek belső késztetéseinek, mint személyes ethoszainak érvényesítése.
- Más megfogalmazásban, de azonos jelentéstartalommal:
- A Zöld Kakas Program legfőbb célja: a programban érintett személyek autonómia-törekvéseinek érvényesítése.
- 2.
- Mivel a személyes erkölcsiség, a személyes ethosz csak társas közegben képes érvényesülni, s e társas közegben megjelenő személyes ethoszok egyfajta összegződéseként előáll a szervezeti ethosz – legfőbb célnak másrészt a szervezeti ethosz érvényesítését tekintjük.
- Más megfogalmazásban, de azonos jelentéstartalommal:
- A Zöld Kakas program legfőbb célnak a programban érintett személyek alkotta szervezet autonómia-törekvésének érvényesítését tekintjük.
- 3.
- Az ethosz-orientált szervezeti működésre jellemző u.n. ÖT ELV érvényesítése, u.m.
- 4.
- A Zöld kakas programban a releváns szervezeti dimenziók meghatározása és érvényesítése - összhangban a szervezeti értékekkel.
- A Zöld kakas Program preferált szervezeti dimenziói aktuálisan:
- A diákok jellemző, illetve lehetséges HALADÁSI ÚTJAI a ZK Programban
- A diákok jellemző, illetve lehetséges VÁLASZTÁSAI a ZK Programban
- A munkatársak jellemző, illetve lehetséges VÁLASZTÁSAI a ZK Programban
- A FIGYELEM TERE forrása, intenzitása, irányultsága és lehetséges összetétele
- A KOMMUNIKÁCIÓS TÉR formális elemei – a tematizáló személy jelzésével
- Az INTENZITÁS TERének jellemzői illetve lehetséges érvényesülései
- Az egyes dimenziók nem különülnek el egymástól.
- A dimenziók elkülönítése csak és kizárólag amiatt szükséges, hogy egyrészt a figyelem irányát kijelöljék, valamint a fogalmi meghatározást – azaz a róluk való gondolkodást – lehetővé tegyék.
- A dimenziók között nincs sem sorrendi, sem oksági kapcsolat.
- A dimenziók áthatják egymást.
- A dimenziók közötti áthatás az érintett személyeken keresztül valósul meg – a dimenziók csak akkor értelmesek, ha azokban a személyek érintettek.
- Egy-egy személy egy időben több dimenzióban is érintett. Az egyikben szerzett benyomásait, információit, inspirációit stb. érvényesíti a többi dimenzióban is. Ez az érvényesítés annál eredményesebb, minél inkább tudatában van ennek az illető, minél tudatosabb ez irányú szándéka.
- Részletesebben lsd. felügyelt szervezeti dimenziók c. eljárásban.
A Zöld Kakas Program intézményei
Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
- A Zöld Kakas Program megvalósításának központi színtere. Az iskolában folyó közismereti-, művészeti alap- valamint szakképzés a további sikeres életút szempontjából elengedhetetlen feltételeket teremti meg.
- Az iskola elkülönült oktatási egységei az alábbiak:
HAGYOMÁNYOS Tagozat (HT)
- A tagozaton a többségi középiskolákban általánosan elterjedt, évfolyamokra tagolt struktúrában nappali rendszerű képzés folyik a 9-12 évfolyamokon.
- Ugyanakkor a speciális oktatás-szervezés lehetővé teszi, hogy a diákok adottságaiknak, haladási ütemüknek stb. megfelelően egyénileg vegyék fel tantárgyaikat. E módszer - összhangban a fő szervezeti célokkal - lehetővé teszi, hogy a diákok egyes tantárgyakból visszamaradjanak, másokból előre szaladjanak. Így pl. egy 10. osztályos diák tehet előrehozott érettségit pl. idegen nyelvből, vagy kémiából, miközben pl. matematikából még a 9. osztályos követelményeknél tart.
NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY (V0) Tagozat
- A V0 Tagozat olyan diákok számára nyújt gondozást, akik átmenetileg képtelenek megfelelő színvonalon tanulni, azaz alkalmatlanok a középiskolai követelményeknek megfelelni – ám valószínűsíthető, hogy szakszerű mentálhigiénés és pedagógiai gondozás mellett a következő tanévben már igen. Gondos diagnosztizálás után személyre szabott programokat dolgozunk ki diákjainak. Pszichológus, mentálhigiénikus, fejlesztő pedagógus, szociális munkás támogatja az itt dolgozó pedagógusok munkáját.
- A közoktatásról szóló törvény adta lehetőségnek megfelelően ebben az osztályban a tanulók emelt szintű idegen nyelvi valamint informatikai képzést kapnak.
- A V0 Tagozat diákjait az iskola igazgatója szakértői illetve a V0 Tagozat u.n. Stáb-jának (a V0 Tagozat tantestületének) véleménye alapján felmenti a kötelező tantárgyi értékelés alól.
EGYÉNI TANRENDŰ (ET) Tagozat
- Az ET Tagozat azoknak a fiataloknak kínál lehetőséget, akik akár szociális, életviteli, egészségi stb. okokból nem képesek és alkalmasak a mindennapi iskolába járásra, ugyanakkor eléggé motiváltak ahhoz, hogy speciális segítség mellett fokozott egyéni felkészüléssel boldoguljanak a tananyaggal.
- Az ET Tagozat a diákjait egyéni adottságaik, sajátos nevelési igényük, továbbá sajátos helyzetük figyelembevételével az iskola igazgatója felmenti az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól.
- Az ET Tagozat diákjai is egyénileg veszik fel a tantárgyakat, mint a HT tagozat diákjai.
- Az ET Tagozat diákjai bármikor látogathatják az iskolai tanórákat, foglalkozásokat – ez mindannyiuk számára lehetőség, de nem kötelezettség. Ugyanakkor az ő számukra szervezett foglalkozások, konzultációk nyitva állnak a HT tagozat diákjai számára is.
SZAKKÉPZŐ évfolyam
- A szakképző évfolyamokon az érettségit követően mozgóképgyártó szakasszisztens, ifjúságsegítő illetve vállalkozási ügyintéző szakirányokra készítjük fel a diákokat.
ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
- Két tanszakon zajlik az oktatás: színjátszás és képzőművészet.
- Az alapfokú művészeti oktatás két fő funkciót teljesít be. Egyrészt teret és lehetőséget ad a művészi hajlammal rendelkező diákjaink számára tehetségük kibontakoztatására, másrészt a személyiség harmonizálásában, a részképesség-zavarok gondozásában, enyhítésében ill. bizonyos kompetenciák fejlesztésében jelent komoly segítséget.
Zöld Kakas Ifjúsági Tanácsadó Szolgálat
- A Líceumban folyó tevékenység támogató intézménye. Szolgáltatja az iskola számára a gyermekjóléti, a szociális, a pályaorientációs, a karriertervezési feladatok ellátását. Közreműködik a mentális, kríziskezelési, prevenciós feladatok ellátásában.
- Biztosítja és ápolja a Zöld Kakas Program külső kapcsolatait a gyermekjóléti, szociális és nevelési intézmények, szolgáltatók terén.
Zöld Kakas Szakképzés-szervezési Nonprofit ZRt.
- A Líceumban folyó tevékenység kiegészítő intézménye. Inkubátorház jellegével biztosítja az iskola és az u.n. munka világa közötti átmenetet, segít a megfelelő "hely" megtalálásában.
- Kiemelt szerepe van az iskolai szakképzésben résztvevő diákok szakmai gyakorlata szervezésében.
- Bővebben lsd. http://wiki.zoldkakas.hu/Kezdőlap#
A Zöld Kakas Program vállalt problématerületei és megoldásai
Halmozódó (egynél több) hátrányok
Jellemzés
- Egy-egy, hátrányos megkülönböztetést előidéző helyzetet (mint pl. "csak" disgráfia, "csak" etnikai származás, "csak" kulturális elmaradás stb.) ma a közoktatás intézményrendszere jó eséllyel képes kompenzálni.
- Ezekben az esetekben többnyire jól látható maga az "ok", az átlagosnál kicsivel több figyelemmel, a kortárs közösség kismértékű motiválásával jó eredmények érhetők el.
- Halmozódás esetén az említett eszközök működtetése már kevés. Nem különíthető egy, jól meghatározott "ok", a személyiség sajátos, rejtélyes védekező mechanizmusokat épít ki.
Megoldás
- Személyközpontú gondoskodás.
- A gondoskodás egy - markáns - eleme a személyközpontú pedagógiai munka.
A hiány mindig valami többlettel jár együtt
Jellemzés
- Köznapi tapasztalat, hogy a "zűrös helyzetű" fiatalok számos hiánnyal rendelkeznek. Hiánnyal – t.i. mihozzánk, a többséghez képest értelmezhetően rendelkeznek ők hiánnyal.
- Ezt a különbséget jórészt csak mi, a többség érzékeljük az ő hiányuknak – ők maguk általában nem. Éppen e miatt meglehetősen nehéz az ő együttműködési készségüket megnyerni az általuk nem érzékelt „hiány” leküzdésében.
- Ugyanakkor a "zűrös helyzetű" fiatalok között számos tehetség fedezhető fel. Azaz többségük egyfajta képesség/készség többlettel rendelkezik hozzánk, a többséghez képest. Sok sikeres közéleti ember CV-jében arról számol be, hogy ő rossz, komisz kölyök - "zűrös helyzetű" fiatal volt. Köznapi tapasztalat, hogy a "zűrös helyzetű" fiatalok között számosan rendelkeznek különös képességekkel - amiket csak azért nem tekintünk tehetségnek, mert vagy fel sem ismerjük, vagy nem látjuk hasznosíthatóságuk lehetőségét, s így nem hogy tehetségnek, hanem éppen zavaró devianciának tekintjük azokat.
Megoldás- A program egyik hangsúlyos eleme a nyílt készség/képességtöbblet valamint a különös képességek (tehetség) gondozása illetve a rejtett készség/képességtöbblet feltárása és gondozása.
- Ennek intézményesült keretei
- a tanulási utak gazdag kínálata
- Lsd.még a felügyelt szervezeti dimenziók c. eljáráson belül a A DIÁKOK lehetséges HALADÁSI ÚTJAI a ZK-ban c. felügyelt szervezeti dimenziót.
- Zöld Kakas Zrt. keretében a projektszerű tanulás/tanítási helyzetek valamint az inkubációs program
- Lsd.még a [1] honlapon a Zöld Kakas ZRt.
- az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
- a Zöld Kakas Tehetségpont működtetése
- Lsd.még a [2] honlapot.
Nevelési programunk
Viszonyaink
A tanuló és az intézmény kapcsolata
- Az iskolában az oktatás-nevelés tagozat-, osztály- ill. csoport-szerveződés keretei között folyik.
- Az alapvető szervezeti egység az osztály.
- A diák kétféle módon, kettős minőségében kapcsolódik az iskolához.
- Egyrészt mint az osztályközösség (ill. különféle tanulócsoportok) tagja. Ekkor mint a csoport tagja az osztályfőnökön, illetve az adott tanulócsoport vezetőjén, koordinátorán stb. keresztül érvényesül viszonya az iskolával.
- Másrészt, mint szuverén egyéniség. Ekkor, mint individuum a mentoron keresztül realizálódik kapcsolata az intézménnyel.
- A kétféle viszonyulás nincs egymással hierarchikus kapcsolatban; feltételezik és kiegészítik egymást.
- A felnőtt-diák viszonyt éppúgy, mint a diák-diák és a felnőtt-felnőtt viszonyt a szimmetria jellemzi.
- Alapja az alapértékként megfogalmazott autonómia-törekvés. Minden kapcsolat, viszony esetében elengedhetetlen a szerepek, kompetenciák és felelősségek pontos körülhatárolása.
- Természetesen ebben a vonatkozásban a felnőttnek (tanárnak, segítőnek, egyéb munkatársnak) meghatározó felelőssége van. Ő képviseli elsősorban az iskola alapértékeit, ő adja tovább, ő ügyel a megvalósulásukra - miközben az értékek realizálásában a diákok és a felnőttek azonos mértékben vesznek részt.
- A diákokkal, munkatársakkal kapcsolatosan felmerülő problémák, konfliktusok megoldására alapvetően a resztoratív szemléletmód jegyében járunk el, az azt szolgáló eszköztárat alkalmazzuk.
A tanulócsoportokba való besorolás
- Új diákjaink rövid, a tanév rendjében meghatározott u.n. ismerkedési időszakra ideiglenes besorolást kapnak éppen futó osztályaink/csoportjaink figyelembevételével. Az ismerkedési időszak alatt mérik fel szaktanáraink a diák hozott tényleges ismeretanyagát, motivációit valamint mentálhigiénés állapotát. Ezek ismeretében, az ismerkedési időszak leteltével ajánljuk meg a diáknak a számára legmegfelelőbbnek tartott osztályt/csoportot. Lehetséges, hogy ajánlatunk a dokumentáltan befejezett osztályok alapján várhatótól eltér.
- A csoportok kis létszámúak.
- Az alapvető csoportképzés legfontosabb kritériumai a diákok felkészültsége, tanulási tempója. E csoportbontás szerint alakítjuk ki az osztályokat.
- A másodlagos csoportképzések kritériumai egyrészt a diákok mentálhigiénés problémái, sajátosságai szerintiek. Másrészt a nyelvoktatás kíván csoportbontást részben a tényleges tudás, részben a mentálhigiénés állapot szerint.
- Újabb bontást jelent az u.n. differenciált képzés realizálása. Ennek keretében részben a hozott ismeretanyag közös szintre emelése zajlik, részben folyamatos felzárkóztatás, részben az eltérő haladási tempójú diákok számára is megfelelő lehetőségek biztosítása. A kötelezően választott tanórákon való részvétel szintén újabb csoportokat hoz létre.
- A fakultációk során a csoportok önkéntes választások során alakulnak ki.
- A kiscsoportos fejlesztések keretében a csoportképzés az azonos vagy hasonló készség-/kompetenciahiányok mentén valósul meg.
- Az iskola rendelkezésére álló infrastruktúra is igényel csoportbontást, a számítástechnika/informatika oktatását a teremkapacitás miatt kell bontani.
- Az u.n. témanapok, erdei iskolák, felkészítő tréningek ill. egyéb projektmódszert alkalmazó foglalkozásokon eseti csoportképzés keretében zajlik az oktatás.
- Mind a csoportok kialakításakor, mind a diákok csoportba sorolásakor a lehető legteljesebb mértékben igyekszünk a diákok egyéni haladási útjait támogatni.
- A csoportok összetételének figyelése folyamatos, a félévi vizsgák után van mód a jelentősebb átstrukturálásra. Cél az, hogy a diákok mindenkor a számukra legmegfelelőbb csoportba kerüljenek.
Lsd. még Felügyelt szervezeti dimenziók
A munkatársak és az intézmény kapcsolata
- A Zöld Kakas Program, s benne a Zöld Kakas Líceum jellemzően ethosz orientált jelleggel működő szervezet.
- Az ethosz-orientált szervezet az evolúciós szervezetelmélet keretében értelmezhető.
- A Zöld Kakas Program legfőbb törekvése - a szervezeti ethoszának realizálása.
- A Zöld Kakas Program szervezeti ethosza az őt alkotó személyek - diákok és munkatársak - személyes ethoszainak egyfajta összegződéseként áll elő.
- A munkatársak személyes ethoszai
- egyrészt szándékos választás eredményei
- másrészt morális tartalmúak, amennyiben a "JÓ" iránti feltétlen elkötelezettséget foglalják magukban
- harmadrészt összhangban vannak saját autonómia-törekvésükkel, annak egyfajta megnyilvánulásai
- negyedrészt meghatározó elemei a Zöld Kakas Program szervezeti ethoszának.
- (A munkatársak és a diákok közötti különbség talán a legteljesebben éppen személyes ethoszaik kifejlettségében, s evvel együtt tudatos és szándékolt képviseletében érhető tetten.)
- Mint ethosz-orientált szervezet, a Zöld Kakas Program esetében is a munkatársak kapcsolatait alapvetően határozza meg a személyek egymást választása elve és gyakorlata.
- A ZK munkatársi körébe oly módon tud valaki bekerülni, ha ő alapvetően „JÓ”-nak tartja a munkatársak által képviselt moralitást.
- S ez fordítva is igaz. A ZK munkatársai csak azt a személyt fogadják maguk közé, akinek moralitását valamint az őt jellemző drive-ot, autonómia-törekvést a magukéhoz hasonlónak találják. A képzettség, a szakmai tudás és tapasztalat csak ezek után kerül mérlegelésre.
- Az újonnan befogadott munkatárs dominanciája (fontossága, befolyása stb.) a szervezetben annak mértékében alakul, amilyen mértékben az ő személyes ethosza befolyást gyakorol a szervezeti ethoszra.
- Mivel a személyek a ZK-ban folyamatos változásban, fejlődésben vannak - folyamatosan változik, fejlődik személyiségük, moralitásuk, megélt autonomitásuk és autonómia törekvésük is. Ennek függvényében folyamatos és dinamikus változásban van az is, hogy a ZK szervezeti ethosza alakításában éppen ki milyen mértékben részes.
- Amennyiben valaki esetében az említett változás, fejlődés lelassul, megáll, komolyan számíthat arra, hogy egyre kevésbé lesz meghatározó részese a ZK szervezeti ethosza befolyásolásának.
- Amennyiben valaki esetében az említett változás olyan irányt vesz, amely növekvő mértékben kezd eltérni a szervezetet jellemző moralitástól, úgyszintén számíthat arra, hogy egyre kevésbé lesz meghatározó részese a ZK szervezeti ethosza befolyásolásának.
- Lsd. még a személyek kiválasztódása
Az együttműködés jellegzetességei
Műhelyszerű működés
- A felmerülő szakmai, pedagógiai, mentálhigiénés, együttműködési stb. problémákat a probléma által érintett munkatársak közössége beszéli meg, jut megoldási javaslatra. A műhelyszerű működésnek vannak állandó fórumai (műhely, heti stábok, osztályértekezlet stb.), de a felmerülő probléma jellegéből adódóan alkalmi munkacsoport is létrejöhet. Ebben az esetben nagy súlyt fektetünk arra, hogy minden érintett részt vegyen a probléma megbeszélésén. A csoport nem döntéshozó fórum.
- Lsd. még a Felügyelt_szervezeti_dimenziók valamint a személyek kiválasztódása c. eljárások.
Kooperativitás
- Ahhoz, hogy a felmerülő feladatokat, problémákat hatékonyan oldjuk meg, szükség van arra, hogy az érintettek mindegyike elfogadja, meggyőződéssel képviselje a konszenzussal kialakított megoldási javaslat alapján - a kompetens személy által - meghozott döntést.
- Ha az intézményben dolgozók a felmerülő feladatokat, problémákat együtt oldják meg, akkor mindenki magáénak érzi a döntést, nem kerül ellentmondásba a végrehajtásnál. Feltétlenül szükséges, hogy a megoldás kimunkálásában azok vegyenek részt, akik érintettek, akiknek dolga a megoldás megvalósítása.
- Lsd. még a Szervezeti ethosz azonosítása c. eljárást.
Konszenzusos döntések
- Alapelv
- A döntés és a felelősség__ EGYSZEMÉLYI.
- A döntéselőkészítés _____ KOLLEKTÍV
- A döntéshozók _________ KONSZENZUSOS megoldásra törekednek.
- A döntések előkészítése, a problémák megoldási módjának kimunkálása mindig csapatmunka. A cél, hogy az összes érintett egyetértésével találkozzék a döntési javaslat. Addig kell dolgozni egy kérdésen, amíg minden érintett számára elfogadható megoldási javaslat születik. A döntés ugyanakkor egyszemélyi: a döntést a kérdéses ügyben kompetens személy - aki felelősséget is képes vállalni azért - hozza meg, miközben számíthat arra, hogy a döntés végrehajtásában támogatják őt kollégái, akik azt magukénak érzik, hiszen együtt alakították ki.
Konszenzusos kompetenciák
- A feladatok elvégzésére, a feladattal kapcsolatos döntéshozatalra és a felelősség viselésére feljogosított személy az lehet, akit az iskolavezető alkalmasnak talál, a tantestület hitelesnek fogad el, és aki szívesen vállalja a döntéshozói felelősséget.
- Az adott személy döntési hatáskörét és felelősségét alapvetően a szóbanforgó személy vállalása határozza meg - és nem más (mint pl. státus, kialakult szerepek, stb.)
Szülők és az intézmény kapcsolata
- Az iskola fontosnak tartja a szülőkkel (gondozókkal) való együttműködést. A szülőkkel való kapcsolattartásban különbséget tesz a 18 év alatti és a nagykorú tanulók szülői között. Bár pedagógiai értelemben azt tartjuk kívánatosnak, ha a diák, a szülő és az iskola a diák érdekében együtt tud működni, tudomásul vesszük, hogy az iskolánkban megjelenő diákok esetében ez nem mindig valósul meg.
- Sok esetben kívánatos lenne a szülők/gondviselők mentálhigiénés gondozása, segítése - ezt csak korlátozott mértékben vállalja fel az iskola.
- Vállalt küldetésünk szerint az iskola a diákkal áll szerződéses viszonyban és nem a szülővel!
- Ugyanakkor a szülő folyamatos tájékoztatását fontos feladatnak tartjuk - erre szolgáló intézményeink: félévente három szöveges értékelő lap, féléves és év végi bizonyítvány, szülői értekezletek, eseti személyes megbeszélések, válság stáb.
A nevelő munkánk metodikája
- A Zöld Kakas Program módszertani eszközkészletét a küldetésnyilatkozatban ill. a minőségpolitikában rögzítettek határozzák meg.
- A Zöld Kakas Program az alábbi metodikai megfontolások alapján épül fel.
- A személyközpontú gondoskodás érvényes mind a segítségért hozzánk fordulókkal, mind diákjainkkal, mind a munkatársainkkal kialakítandó viszonyunkra. Minden esetben egyéni problémákra keresünk adekvát megoldást.
- A resztoratív szemléletmód áthatja az egész programot. Munkatársainkkal szemben alapvető elvárás e szemléletmód, s evvel együtt a segítő attitüd érvényesítése.
- A segítségért hozzánk fordulók, diákjaink önmaguk iránti felelőssége kifejlesztése érdekében u.n. szerződéses rendszert működtetünk.
- Az önmagunk iránti felelősség kifejlesztéséhez szükséges a közvetlen környezet egyértelmű visszajelzése. Ennek fontos eszköze a pontosan definiált követelményrendszer és annak következetes betartása.
- Az u.n. horizontális tanulási helyzetek előnyben részesítése egyik jelentős eszköze a long life learning követelményének való megfelelésnek, t.i. ezt a tanulási módot erőteljesen preferálja a munkaerőpiac
- A tanórai munkába beépülő készség-, kompetenciafejlesztések az elmaradt korai fejlesztéseket is igyekeznek pótolni. (15-20 éves felnőtt emberekkel már nem lehet a 4-10 évesek számára kidolgozott módon dolgozni akkor sem, ha a kisgyermekkorban elmaradt fejlesztéseket kell pótolni.).
- Tanórán kívüli egyéni ill. kiscsoportos fejlesztés. Specialitása: beépül a mindennapokba.
- A projekt-alapú oktatás lehetővé teszi diákjaink tanulási/ismeretelsajátítási specialitásaihoz igazodva a hatékony és eredményes munkavégzést.
Tevékenységeink
A mentálhigiénés gondozás
Valamennyi diákunk számára biztosított mentálhigiénés gondozás formái
- Egyéni gondoskodás. Az u.n. mentorrendszer keretében mentor-mentorált páros minden tanév elején kölcsönös választás útján alakul ki. Ezen később bármelyik fél kezdeményezésére közös megegyezés alapján lehet változtatni. A mentorrendszer lehetővé teszi, hogy minden diák megkapja azt az egyéni figyelmet és segítséget, melyre fejlődéséhez szüksége van. A mentor feladata, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje mentoráltja teljes életét - aminek csak egy része az iskolai élet. A mentor felelőssége, hogy mentoráltjával bizalmi viszony alakuljon ki és maradjon fenn. A mentor joga és kötelessége, hogy szükség esetén további szakemberekhez forduljon segítségért mentoráltja érdekében. A mentor feladata továbbá a diákkal kapcsolatos személyiségfejlesztő tevékenységek koordinálása. A mentor köti meg mentoráltjával az alapszerződést, segít egyéni tanulási tervének kialakításában, valamint gondozza a diák egyéni fejlesztési tervét. Mentorság vállalása elvárás pedagógus munkatársakkal szemben. A mentori tevékenységre az iskola időkeretet biztosít, anyagilag is elismeri.
- A mások illetve önmaguk iránti felelősségre nevelésnek legfontosabb eszköze az iskola és a diák kapcsolatát definiáló szerződéses rendszer működtetése. Polgárjogi szerződésben szabályozza az iskola és a diák jogait és kötelezettségeit, a szerződés módosításának lehetőségeit valamint a szerződésben foglaltak megszegésének következményeit. Itt kerülnek rögzítésre a diák egyedi problémáira tekintettel kialakított egyedi megoldások is. Az egyéni megoldásokat az iskola képviselője (a mentor) és a tanuló együtt dolgozzák ki. A diák részéről történő (várható) szerződésszegések esetére u.n. kiegészítő vagy kis szerződések lehetőségét rögzítik. E kis szerződések teljesítése esetén a "priusz" megszűnik. Szabályozott az is, hogy az iskola részéről és nevében kik és milyen tárgykörben jogosultak kis szerződéseket kezdeményezni és kötni. A szerződések egy-egy tanévre szólnak. A szerződés végleges tarthatatlansága esetén "felek levonják azt a következtetést, hogy nem tudják a vállalt feladatokat teljesíteni", ami a diákjogviszony megszűntetését vonja maga után.
- A tudatos közösségfejlesztés. A kortárscsoporti kapcsolatrendszer építése, ápolása szerves része a nevelési folyamatnak. A közösséghez való erős kötődések segíthetik diákjainkat most karrierútjuk iskolai szakaszának sikeres teljesítésében, a későbbiekben mintaként szolgálhatnak, támaszt, mindenkori viszonyítási pontot jelenthetnek. A közösségfejlesztés formális színterei az osztály, a klf. csoportbontásokban zajló oktatási tevékenységek - köztük kiemelten az u.n. mentálhigiénés tárgyak oktatása, a szabadsávos ill. délutáni szabadon választható foglalkozások, az egyes csoportokhoz kötődő események (mint pl. osztálykirándulás, tanévkezdő és félévkezdő tréningek, a Művészetoktatási Intézmény foglalkozásai, stb.), iskolai szintű események (témanapok, suligyűlés, ballagás, szalagavató, Mikulás, Karácsony, teaház, konfliktusoldó csoportfoglalkozások, iskolaújság szerkesztése stb.). Informális színterei a diákok önszerveződő csoportjai, a mentorok tevékenysége (mint pl. egy mentor mentoráltjainak kötetlen összejövetelei, közös programjai stb.). A rendszeres közösségi tevékenységek segítik a program alapértékeinek, alapelveinek érvényesítését. Egyik megjelenési formája bizonyos események ritualizálódása. Az osztályfőnök viseli a döntő felelősséget diákjai, mint "közösségi lények" fejlődéséért.
- A kis létszámú iskola. A közösségfejlesztés valamint vállalt céljaink, alapelveink és alapértékeink érvényesíthetőségének egyik fontos előfeltétele a kis létszámú iskola. Az iskola méretéből adódóan mindenki ismer mindenkit, ami egyúttal lehetőséget teremt a mindenkiért vállalt felelősség kialakulásához is.
- A tantárgyi követelmények, a haladás és a számonkérés pontos definiálása. Diákjaink mindegyike kudarcos életút után, önértékelési zavarokkal terhelten kerül hozzánk. Alapvetően fontos, hogy lényegi folyamataiban kiszámíthatóan működő világ vegye körül őket a Zöld Kakas Program keretében. Ezt szolgálja az is, hogy a tantárgyi követelmények mind tartalmi, mind időbeli, mind formai szempontból részletesen kidolgozásra kerülnek, azt minden diák tanév elején kézhez kapja - és az oktatás szigorúan e követelmények szerint zajlik. A szerződések természetesen meghivatkozzák e követelményrendszert.
- Mentálhigiénés tantárgyak. A program sajátossága, hogy a közismert tantárgyak egy részét valamint e célból bevezetett új tárgyakat a mentálhigiénés fejlesztés, harmonizálás céljából alkalmaz. Mentálhigiénés tárgyak: testnevelés, művészet: ének-zene, művészet: rajz, tanulásmódszertan, emberismeret, önismereti csoport, fakultációs tárgyak (pl. kortárs segítő képzés, relaxáció, a Művészetoktatási Intézmény tevékenysége). E tárgyak egy része tömbösítve illetve a projektpedagógia elemeit alkalmazva kerül realizálásra, más részük a "hagyományos" tanórai keretek között. Önépítés és a Közösség építés néven a tanórán kívüli foglalkozások külön tantárgyként is megjelennek.
- Mentálhigiénés vonatkozások a közismereti tantárgyak tanításában A közismereti tárgyak tanításában kulcsfontosságú a készségfejlesztés, amelyet változatos módszertani megoldásokkal (heurisztikus megközelítés, kooperativitás, kreatív feladatok stb.) valósítunk meg. Másrészt - éppen a diákjaink által fokozottan igényelt biztonság érdekében - ezek a feladatok mindig nagyon jól előkészített keretek között jelennek meg (feladatlapok, előre elkészített eszközök stb.).
- A tanítás során egyaránt fejleszteni törekszünk mind a kognitív képességeket és az ezekkel kapcsolatos készségeket, mind a társas-emocionális képességeket és az intrapszichikus készségeket. Utóbbiakat elsősorban a tanítási-tanulási helyzet légköre, a pedagógusok és a diákok személyes kapcsolata befolyásolja. A diákok társas és intrapszichikus készségeinek fejlesztésében így elsősorban a tanár személyisége és kommunikációja játszik szerepet. A személyközpontú megközelítés, a gyakori pozitív visszajelzés, a személyiség egészének minősítésétől való tartózkodás teremti meg a tanórán a diákok fejlődéséhez a megfelelő közeget.
- Ifjúsági Tanácsadó Szolgálat. Az ITSz az iskolát is működtető MH Líceum Alapítvány által, az iskola mellett működtetett intézmény szerves része a Zöld Kakas Programnak..
- Fő feladatai közé tartozik többek közt
- az iskola iránt érdeklődők ill. segítségért hozzánk fordulók tájékoztatása,
- az iskola diákjai számára biztosítani a gyermekjóléti szolgáltatásokat, a mentorokat segíteni
- az iskola diákjai számára biztosítani a pályaorientációt, munkaerőpiaci felkészítést.
Munkatársaink számára biztosított mentálhigiénés gondozás formái
- A diákok számára biztosított mentálhigiénés gondozás mellett, avval azonos fontosságúan kezelt a programban résztvevő munkatársak számára biztosított mentálhigiénés gondozás.
- Ugyan nem kötelező, de a munkatársakkal szemben elvárás, hogy fordítsanak gondot saját személyiségük folyamatos fejlesztésére, mentálhigiénés teljesítőképességük karbantartására. Ezirányú erőfeszítéseik részét képezik munkájuk értékelésének, az erre fordított idejük egy részét munkaidőnek ismeri el az iskola, azaz finanszírozza.
- A munkatársak számára biztosított mentálhigiénés gondozás mindegyik formája meghatározó erővel bír a munkatársi közösség milyenségére. Folyamatosan képes megerősíteni a közös értékeket, az egymás iránti bizalmat, a biztonságot, amit a társak együttérzése jelent, teret biztosít a tapasztalatok alapján az egymástól való tanulásnak.
- Szupervízió. Minden munkatársunk számára biztosítjuk a havi rendszerességű szakszerű szupervízió igénybevételét. Ajánljuk erre a programban résztvevő pszichológus munkatársainkat, ám módot biztosítunk más választására is.
- Műhely. Az iskolában zajló nevelési tevékenység számos, előre nem látható problémát vet fel - melyek megoldására csoportos fejlesztő tevékenységek keretében van remény. Ilyen pl. a mentori munka újabb s újabb nehézségeire választ találni, a részképességzavarok fejleszthetősége középiskolás korban, az egymástól való tanulás metodikája és gyakorlata, konfliktuskezelési technikák kipróbálása, bevezetése stb. A műhely e folyamatos fejlesztésnek a terepe.
- ZK képzés A tanév kiemelt tevékenysége belső tanárképzésünk, melyet minden kolléga elvégez. Ez a képzés a ZK-ban szükséges speciális kompetenciákat fejleszti tervszerűen.
- Tréningek. Évente 2 alkalommal, a tanév zárását követően ill. a tanévkezdés előtt tartunk tréninget. A tanévzárást követően 2-3 napos u.n. "nyári egyetemen", míg a tanévkezdést megelőzően a munkatársi gárda háromnapos u.n felkészítő tréningen vesz részt. A "nyári egyetem" kimondottan metodikai fejlesztés, alapvetően belső erőkkel. A tanévkezdő tréningen a tanév operatív előkészítésén kívül a kooperatív módszerek gyakorlásával, esetjátékokkal, bemutatókkal, ráhangoló foglalkozásokkal az egész éves együttműködést is előkészítjük. Ezek a tréningek nagy élményekkel, az összetartozás és a megbízható támasz érzésével vértezik fel a résztvevőket. A tréningen való részvétel elvárás a munkatársakkal szemben, arra időkeretet biztosít az iskola.
- Új munkatársak integrálása. Mivel a program folytathatóságának előfeltétele az alkalmas munkatársi közösség, a becsatlakozó új munkatársak fél évig számíthatnak egy, az ő beilleszkedésüket segítő munkatárs mentorálására.
A diákok személyiségfejlesztése
- Vállalt programunk szerint minden diákunk tanulás- és/vagy magatartászavarral küzd, mely az esetek szinte mindegyikében egyéb problémákkal terhelődik. Így szinte "természetes", hogy diákjaink mindegyikénél fokozott gondot fordítunk személyiségük fejlesztésére, harmonizálására.
- A fentebb felsorolt metodikák, eszközök e célt szolgálják.
- A diák az iskolába kerülése folyamán minimum négy munkatársunkkal találkozik: tanácsadó, mentálhigiénikus, pszichológus, potenciális osztályfőnök. A bekerülés után hamarosan mentort választ magának. E folyamat során elkészül a diák anamnézise és diagnózisa. A diagnózisban az adott diákkal közvetlenül kapcsolatba kerülő munkatársaknak konszenzusra kell jutniuk - t.i. ez alapján kerül kidolgozásra a számára megajánlható egyedi foglalkoztatási terv (ami megjelenik a szerződésben).
- Lsd. még Felvétel a Zöld Kakas Programba c. szabályzatot
- Mint minden, így a diák személyiségfejlesztésével kapcsolatos lényeges események is rögzítésre kerülnek a Zöld Kakas Program információs rendszerében<. A diák Egyéni Fejlesztési Terve tartalmazza az első tanácsadói bejegyzéstől kezdve az évről évre megújuló állapotfelmérés bejegyzéseit, valamint a diákkal kapcsolatos fejlesztési célokat, az alkalmazott eszközöket, a lezárt fejlesztési folyamatok eredményeit.
- Lsd. még a belső nyomonkövetés c. eljárást
- Ez biztosítja, hogy minden munkatársunk számára lehetővé válik az adott diák rövidebb-hosszabb előtörténetének visszakeresése - ami egyrészt alapot képes nyújtani a konkrét esetekben a teendők meghatározásához, másrészt biztonságosabbá teszi a diákkal kapcsolatos döntéseket. A diákok személyiségfejlesztésében a legnagyobb felelősséget a mentor viseli. Munkájába beletartozik a részképességzavarok fejlesztésének koordinálása is.
- A diákok "közösségi lény" mivolta fejlesztésében a legnagyobb felelősséget az osztályfőnök viseli.
Felzárkóztatás
- Alapvetően nem a „valamihez való felzárkóztatás” – azaz a diák „felzárkóztatása” az iskola követelményeihez – a cél, hanem a diák egyedi igényeinek, jellegzetességeinek megfelelő kínálat (tanulási helyzet és mód) biztosítása.
- Az u.n. differenciált képzés alkalmazásával az egyedi haladási ütemet veszi figyelembe az iskola (lsd. a tanulócsoportokba való besorolás c. fejezetet).
- A diákok egyéni igénye és szükségletei szerint e célra biztosított órakeretben végzik pedagógus munkatársaink a korrepetálást. Ez sok esetben egyúttal készségfejlesztés is, ami beépül a tanulók órarendjébe.
- A belső tanulási utak sokfélesége, a közöttük való választás lehetősége nagyrészt kiváltja a „felzárkóztatást”.
- Lsd. még az Egyéni tanulási utak c. szabályzatot.
Tehetséggondozás
- A Zöld Kakas Program széles körű kapcsolatrendszert épített ki és ápol. Partnereink számos lehetőséget ajánlanak fel részben azon diákjainknak akik az iskola által biztosítottnál magasabb szintű ismeretekre vágynak (pl. idegen nyelv, informatika), részben azoknak, akik az iskolai rendszerünkből hiányzó területeken mutatnak tehetséget (pl. művészetek). Egyedi tanterv készül ez esetekben a diák számára, ily módon szerves részévé válik az iskolai tevékenységének. Ez megjelenik az értékelés során is.
- Minden diákunk számára lehetőséget biztosítunk az emelt szintű érettségi vizsgára felkészüléshez. Különleges esetben megszervezzük, hogy vendégtanulóként más intézményben jusson hozzá a szükséges felkészítéshez, esetleg a vizsgát is ott tegye le.
- Az alapfokú művészetoktatási intézmény lehetőséget teremt a művészi képességekkel rendelkező diákjaink tehetségének kibontakoztatására.
- Az egyéni karrierutak tervezése, építése során munkatársaink nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy feltárják az egyéni képességeket és segítsék azok kibontakoztatását – ugyanakkor segítsenek a túlzó vágyak, a hibás önkép alapján kialakított irreális jövőkép reálissá formálásában.
- Lsd. még az Egyéni tanulási utak c. szabályzatot.
Karriertervezés
A diákok munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése
- Vállalt feladatainkból következik, hogy nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni karrierút építésére. Ennek lényeges eleme a munkaerőpiac által egyre inkább megkívánt sajátos készségek fejlesztése (mint pl. reális önkép, a személyiségen belüli erősségek és gyengeségek tudatos feltárása és kezelése, rövid- és hosszútávú személyes célok definiálása, a célok eléréséhez szükséges stratégia és taktika kialakítása, sikeresség-kritériumok megfogalmazása és egyes élet-periódusok eszerinti értékelése stb.). E készségek fejlesztése a személyiségfejlesztési tevékenységgel összehangoltan zajlik.
- A karrierút építése keretében évente kerül megújításra a diákok karrierterve.
A karriertervezés tantárgyi keretek között
- Ahogy a mentálhigiénés gondozásnak speciális tantárgyi keretet biztosítunk, úgy a karriertervezés is megjelenik sajátos tematikájú tantárgyként. Ennek részei az állampolgári ismeretek, vállalkozási ismeretek és karriertervezési alapismeretek.
Egyéni karriertervezés
- Diákjaink mindegyikének minden évben elkészítjük egyéni készség-, motiváció- és pályatükrét.
- E felmérések módot nyújtanak a reális én-célok kitűzéséhez, a változások nyomonkövetéséhez. Egyúttal komoly segítséget kínálnak az osztályfőnökök valamint a mentorok számára.
- A 11., 12. és 13. (14.) évfolyamokon egyéni tanácsadással segítjük iskolaválasztásukat, pályaválasztásukat, munkahelykeresésüket.
Munkatapasztalat-szerzés
- Részben az ITSZ keretein belül, részben a Zöld Kakas ZRt. gyakorlati szakképzés szervezési tevékenysége keretében, szervezett formában kínálunk lehetőséget diákjaink számára az élményszerű munkatapasztalatok megszerzésére
- Néhány lehetséges megvalósulás
- üzemlátogatások
- diákmunka szervezése, bonyolítása
- az iskola valódi megrendeléseket ad egyes vállalkozó diákcsoportoknak (pl. taneszköz készítésre, a fenntartó Alapítvány programjain közreműködésre stb.)
- vállalkozói ötletek megvalósításához háttér biztosítása
- u.n. védett munkahelyek biztosítása (az esetleges sikertelen munka- ill. munkahelyválasztás után segítünk a kudarc feldolgozásában és újabb lehetőségek felkutatásában – anélkül, hogy munkanélkülivé kelljen válni)
A karriertervezés segítése egyéb tanórákon
- A közismereti és a mentálhigiénés tárgyak keretében (is) zajló készségfejlesztések során tudatosan nagy hangsúlyt fektetünk a munkaerőpiac által megkövetelt készségek fejlesztésére is (mint pl. csoportban való dolgozás, azonosulás a feladattal, teljesítményelvárásoknak való megfelelés, célirányos ismeretszerzés, megújulási készség, magasfokú önismeret és az ön-értékek képviselete, probléma felismerési és megoldási készségek stb.)
- A szaktanári munka – támaszkodva a diákok készség-, motiváció- és pályatükrére - része a szaktárgyi kereten belül folyamatosan erősíteni a diákok reális egyéni karrier-céljait (mint pl. egyéni feladatok, kutató, gyűjtőmunka, beszámoló, kiselőadás stb.)
Az iskola által kínált élmények
- Az iskola a diákjai számára a tanulási lehetőségen túl szocializációs közeget, sajátos értékeket megjelenítő referenciacsoportot jelent. Azok az élmények, melyek megszerzésére az iskola hivatott:
- Az egyéni teljesítmény mérhetőségének élménye (az iskolai követelményeknek való megfelelés, a tanuláson kívül számtalan területen kibontakoztatható kreativitás kipróbálása, stb.)
- A kortárs csoportban való létezés élménye (a saját helyének, szerepének, lehetőségeinek kipróbálása, a közösség hatékony működésének segítése)
- Mintaadó felnőttekkel való találkozás, együttműködés, sajátos kapcsolatok kialakításának élménye (szaktanár, ofő, mentor, segítők, stb.)
- Egy markáns értékrendet felmutató intézményhez való tartozás élménye (működési rend, ünnepélyek, rítusok, szokások, hagyományok, írott és íratlan szabályok).
Gyermek és ifjúságvédelem
- A gyermek és ifjúságvédelmi feladatokat az iskola mellet, de az MH Líceum Alapítvány keretein belül működő Zöld Kakas Ifjúsági Tanácsadó Szolgálat látja el.
Szociális hátrányok enyhítése
- Az iskolai szociális munka keretein belüli feladatokat – közte a szociális hátrányok enyhítésére vonatkozó programot is - az iskola mellet, de az MH Líceum Alapítvány keretein belül működő Zöld Kakas Ifjúsági Tanácsadó Szolgálat látja el.
Mérés, Értékelés, Ellenőrzés
Felvétel az iskolába
- A felvétel a Zöld Kakas Programba célja egyfelől az, hogy az iskola megtalálja azokat a tanulókat, akikkel a későbbiekben jó együttműködést tud kialakítani, másfelől viszont az, hogy valóban azok a diákok kerüljenek be az iskolába, akiknek a számára a Zöld Kakas Líceum a legmegfelelőbb intézmény.
- Az iskola bármelyik évfolyamra felvesz diákot, ha az megfelel a felvételi követelményeknek, és hely is van számára az adott évfolyamon.
- A felvételi eljárás során az alkalmasnak ítélt diákoknak a számukra leginkább megfelelőnek talált tagozatra való jelentkezésre teszünk javaslatot.
A diákok értékelése
- tantárgyi követelmények
- A tanév elején (féléves tantárgynál a félév elején) minden diák kézhez kapja a tanult tantárgyak követelményeit. Ez a Követelmény tartalmazza a tanult tantárgy óraszámát, a szükséges taneszközöket, felszerelést, az értékelés (osztályozás) szempontjait, módjait, valamint a tanult tananyag egységeit. Ezen kívül a tanév (félév) elején haladási terv is készül, melyet a tanteremben helyezünk el; ezen pontosan feltüntetjük, mikor milyen tananyagot tanítunk, jelöljük a számonkérések időpontját is. Fontos, hogy sohasem lehet meglepetésszerű a feleltetés, dolgozatírás sem!
- tantárgyi értékelés
- Havi rendszerességgel minden diák számára u.n. ÉRTÉKELŐLAP készül. Az ÉRTÉKELŐLAP-on minden tanult tantárgyból a szaktanár értékeli a diákot az elmúlt időszak során kapott jegyekkel és szövegesen. Az értékelő lapon megjelenik a diák tanórai jelenléte is. Ezen kívül külön jelöljük az érvényben lévő és megszegett kisszerződéseket, bármilyen tanári, osztályfőnöki, mentori megjegyzés, dícséret, üzenet is teret kap itt. Az értékelőlap egy példányát a diák kapja, a másik példány az iskolai nyilvántartásba kerül, a diák "dossziéjába". Ugyanebben az időszakban a diák maga is értékeli adott periódusban nyújtott teljesítményét mentorával, osztályfőnökével.
- osztályozással értékelt tantárgyak
- magyar nyelv
- magyar- és világirodalom
- matematika
- történelem
- idegen nyelv
- informatika
- félévenként érettségi típusú vizsgát tesznek a tanulók a belső vizsgaszabályzatnak megfelelő módon
- természetismeret: kémia
- természetismeret: fizika
- természetismeret: földrajz
- természetismeret: biológia
- művészet: ének
- művészet: rajz
- társadalomismeret
- informatika (9-10. évfolyam)
- az éves munka és a tanév közben szerzett érdemjegyek alapján a követelményekben leírt módon szereznek félévi és év végi osztályzatot.
- szövegesen értékelt tantárgyak
- testnevelés
- emberismeret
- karriertervezés
- önépítés
- közösség építés
- Ezeknek a tárgyaknak az értékelése az értékelőlapon szövegesen történik, a bizonyítványban pedig a részt vett, illetve a nem vett részt bejegyzés kerül.
- Az alapfokú művészeti iskolában csak szöveges értékelést alkalmazunk.
- tantárgyi vizsgák
- az u.n. érettségi tantárgyakból félévente érettségi típusú vizsgát tesznek a diákok.
- lsd.Vizsgaszabályzat
- a továbbhaladás feltétele
- A továbbhaladás - következő évfolyamra lépés - feltétele a legalább elégséges, megfelelt illetve a részt vett bejegyzés.
- A nem osztályozott kötelező tantárgyakból nem lehet javítóvizsgát tenni. Indokolt esetben az iskola engedélyezheti osztályozó vizsga letételét. Az osztályozó vizsga anyagát a szaktanár állítja össze az éves követelmény figyelembe vételével.
- Lsd, még a Vizsgaszabályzat c. szabályzatot.
- mentálhigiénés értékelés
- A havi ÉRTÉKELŐLAP rendszeres visszajelzés a diáknak arról is, hogy a szaktanárok miként ítélik meg mentálhigiénés állapotát.
- A mentor folyamatosan értékeli mentoráltja állapotát.
- Kritikusabb helyzetekben a heti rendszerességgel működő u.n. stáb értekezlet (iskolavezetés-osztályfőnök-mentor kör) értékel. Az értékelés alapján születő megoldási javaslat alapján hozza meg a kompetens szereplő aktuális döntését.
- Egyes esetekben elengedhetetlen szakbizottság, szakintézmény vizsgálatát kérni az adekvát megoldás kimunkálásához.
- nem teljesítés következményei
- Az iskola tartózkodik a büntetéstől. Komolyan veszi, hogy diákjaival szerződéses kapcsolatban áll, azaz két fél megállapodásáról van szó, melyben egyik sincs hatalmi helyzetben a másikkal szemben. A szerződés bizonyos pontjai nem teljesítése természetesen következményekkel járnak. E következmények érdemben nem befolyásolják a szerződő felek kapcsolatát.
- Az esetleges nézeteltérések, konfliktusok feloldása érdekében a szerződő felek u.n. konszenzusalapú konfliktuskezelési technikák alkalmazásában állapodnak meg. Ilyen a resztorativitás.
A munkatársak értékelése
- A munkatársak értékelésének funkcióját a ZK-ban, mint ethosz-orientált szervezetben a rendszeres és szándékolt visszajelzések töltik be.
- Lsd. részletesebben a személyek kiválasztódása c. eljárás Visszajelzések c. fejezetét.
Az intézmény értékelése
- Az intézményi szintű értékelés évente, a tanév eleji felkészítő tréning keretében zajlik.
- A Zöld Kakas Program és intézményei a FÜPI Minőségmodell szerint rendszeresen - 2 évente - felülvizsgálja, korrigálja és független féllel tanúsíttatja szervezeti működését.
Képzési program tervezése
- A képzési programot a jelen pedagógiai program tartalmazza.
- A képzési program kialakításakor figyelembe vett szempontok
- Minőségirányítási program (küldetésnyilatkozat, minőségpolitika, minőségirányítási rendszer)
- Célcsoportunk sajátosságai
- Erőforrások rendelkezésre állása
- A képzési program évenként kerül felülvizsgálatra. A felülvizsgálatban az iskolavezetés és az osztályfőnökök vesznek részt.
Helyi tantervünk
A tanév rendje
- A közoktatás időbeosztásához alkalmazkodunk. A szorgalmi időt félévkor és év végén vizsgák zárják le; a vizsgák eredménye a félévi és év végi bizonyítvány. A vizsgák ideje alatt tanítás nincs, a megszabott vizsgarend szerint folyik a munka. Utóvizsgára a júniusi vizsgaidőszak után, augusztusban van lehetőség a vizsgarendben megszabott feltételek szerint.
- A mindennapok rendjére jellemző, hogy diákjaink sok időt töltenek az iskolában.
- Az epohális időbeosztás miatt órarendjük időről időre változik. Az órarend kialakításánál figyelembe vesszük egy-egy tanulócsoport sajátosságait. Arra törekszünk, hogy a szorgalmi időszakban a pihentebb időszakban többet, a fáradtabb időkben kevesebb terhet rójunk diákjainkra. Délelőtt a közismereti, érettségi tárgyak tanulása zajlik. Délután következnek a gyakorlóórák, a fakultációk, valamint a választható programok, melyek között több mentálhigiénés programot kínálunk fel.
- Egész napos vagy többnapos program: erdei iskola, témanapok, tréningek, tábor, kirándulás, stb; ezekre vagy tanítási nap keretében, vagy iskolai szünetben, esetleg hétvégén kerül sor.
A tanulmányok ideje
- A középiskolai képzés időtartama alapesetben négy év. A felvett tanuló egy évfolyamra legfeljebb kétszer iratkozhat be. A diák tanulói jogviszonya fenntartásával saját kérésére vagy az iskola javaslatára meghatározott időtartamra felfüggeszthető az iskola látogatási kötelezettsége alól. Ilyen indok lehet pl. egy hosszú terápia, megélhetési gondok, stb.
- A nyelvi előkészítőn résztvevők számára a középiskolai képzés időtartama egy évvel meghosszabbodik, azaz öt év.
- A szakképzés részben az alapképzés keretében a 11. és a 12. évfolyamon zajlik (szakmai orientáció), részben az érettségi után, a 13. és 14. évfolyamokon következik.
- Ennek során diákjaink az Országos Képzési Jegyzékben szereplő alábbi szakmák valamelyikének követelményeit sajátítják el:
szakma azonosító vállalkozási ügyintéző 52 344 02 00000000 mozgóképgyártó szakasszisztens 55 341 01 00000000 ifjúságsegítő 55 762 01 00000000
- Az alapfokú művészeti képzés mindkét tanszakon – képzőművészet, színház - 8 év. A diákok előképzettségük illetve tudásuk, képességük alapján kerülnek valamely évfolyamon felvételre.
Tantárgyi követelmények
- A tanév elején (féléves tantárgynál a félév elején) minden diák kézhez kapja a tanult tantárgyak követelményeit. Ez a követelmény tartalmazza a tanult tantárgy óraszámát, a szükséges taneszközöket, felszerelést, az értékelés, osztályozás szempontjait, módjait, valamint a tanult tananyag egységeit. Ezen kívül a tanév (félév) elején haladási terv is készül, melyet a tanteremben helyezünk el; ezen pontosan feltüntetjük, mikor milyen tananyagot tanítunk, jelöljük a számonkérések időpontját is. Fontos, hogy sohasem lehet meglepetésszerű a feleltetés, dolgozatírás sem!
Ismeretátadás módjai
- A NAT figyelembevételével kidolgozott helyi tanterv a tananyag elsajátítását kétféle módon tervezi:
- órarend szerinti tanórákon
- projektek keretében (laborgyakorlatok, kirándulások, erdei iskola, tematikus napok, stb.)
Írásbeli beszámoltatás
- Az írásbeli beszámoltatás szerepe mindenekelőtt az u.n. érettségi tárgyak esetében a írásbeli érettségi vizsgára való felkészítés. Ez részben az évközi dolgozatok, részben a félévenkénti érettségi típusú vizsgáztatás révén valósul meg.
- Az írásbeli beszámoltatás súlya e tárgyak esetében ugyanolyan mértékű, mint az érettségi vizsga esetében, formája is hasonló.
- A tantárgyi követelmények minden esetben tartalmazzák az évközi írásbeli dolgozatok számát, időpontját.
Az otthoni felkészülés elvei
- Az iskola különböző tagozatai különböző mértékű egyéni felkészülési erőfeszítéseket feltételeznek – t.i. éppen a különböző adottságú, problematikájú diákok számára hoztuk azokat létre.
- Az egyik fő célja az iskolának: az önálló tanulás, ismeretelsajátítás, kompetenciafejlesztés elősegítése. Ehhez az egyik eszköz: az otthoni (tanári segítség nélküli) felkészülés.
- Azaz az otthoni felkészülés sem nem öncél, sem nem pusztán a tanórán előírt ismeretek megtanulása – hanem egy lehetőség az önálló ismeretelsajátítás és –alkalmazás eléréséhez. Ebből fakadóan az otthoni felkészülést is differenciáltan alkalmazzuk.
Egészségnevelési program
- Az u.n. mentálhigiénés tantárgyak valamint a témahetek, erdei iskolák keretében valósul meg az egészségnevelési program.
- Diákjaink jellemző helyzetéhez, adottságaihoz illeszkedően az életvezetési problémák állnak a középpontban, közöttük is kiemelten a függőségek, szomatikus megbetegedések.
- A program keretében a jellemzően alkalmazott ismeretátadási módszer az u.n. csoportos feldolgozás.
- Az egészségnevelés különösen nagy hangsúlyt kap a V0 tagozaton ill. nagy jelentősége van a mentori munkában, a személyes munkában.
- Az iskola az alábbiak szerint biztosítja a mindennapi testedzés lehetőségét:
- Az iskola sportudvara (streetball pálya, kispályás focipálya, ping-pong asztal) a diákok rendelkezésére áll minden nap – felügyelet nélkül.
- Az u.n. jóga-terem a hét minden napján a diákok rendelkezésére áll gyakorlásra, ezen belül a hét öt napján oktató irányításával szakszerű segítséget is kaphatnak.
- Az u.n. közösségi terem tánc, aerobik, gimnasztika stb. jellegű tevékenységek számára szintén a hét minden napján a diákok rendelkezésére áll – felügyelet biztosítása mellett.
Környezetnevelési program
- A Zöld Kakas Program küldetésnyilatkozatából következik, hogy a környezettudatos magatartás elengedhetetlen eleme az egyéni karrierutak tervezésének, építésének. A környezetnevelési programunk középpontjában sokkal inkább a társadalmi/gazdasági környezet áll, míg a tárgyi környezettel csak mint azok következményével foglalkozunk. A sikeres karrierút csak akkor lehetséges, ha az egyén képes összefüggéseiben is felismerni környezetét, ahhoz igazítani saját aktivitását.
Az alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei
- Az egyes tantárgyakhoz alkalmazandó tankönyveket, segédleteket, taneszközöket a szaktanár határozza meg. Döntése előtt figyelembe veszi az iskola általános céljait, alkalmazott metodikai eszköztárát, aktuális fejlesztési programját.
- Az alkalmazandó segédletek, taneszközök között előnyben részesítjük a digitális segédleteket, a multimédiás eszközöket illetve azokat, melyek elősegítik az élményszerű ismeretelsajátítást, a tapasztalat-alapú tanulást.
A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek
- A testnevelés mentálhigiénés tárgyaink egyike, azaz a testnevelést is alapvetően diákjaink mentálhigiénés állapotának harmonizálásához, fejlesztéséhez tekintjük elsősorban eszköznek (és csak másodsorban a testi, a fizikai állapot fejlesztéséhez).
- Mint ahogy diákjaink ismeretelsajátítás, kompetenciafejlesztés terén elért fejlődését u.n. relatív skálán – önmaguk korábbi szintjéhez viszonyítva – mérjük, a fizikai állapotuk mérése esetén is hasonlóan járunk el.
- Jellemzően két mutatót alkalmazunk. Az egyik az u.n. túrateljesítmény (félnapos gyalogtúra hossza), a másik a jógagyakorlatok során mutatott koncentrált gyakorlat-végrehajtás.
A sajátos nevelési igényű tanulók
- Mint korábban rögzítettük, iskolánk célcsoportja annak ellenére sajátos nevelési igényűnek tekintendő, hogy közülük csak mintegy 10% rendelkezik erről dokumentummal (valamely, erre feljogosított bizottság szakvéleményével, zömmel valamilyen diszfunkció ill. azok maradványtünetének megállapításával).
- Közismert, hogy a 15 éves, ill. idősebbek – mint diákjaink – fejlesztésére nem rendelkezik a gyógypedagógia metodikákkal. Széles körben elfogadott vélemény, hogy nem is lehet fejleszteni őket.
- Mint korábban jeleztük, diákjaink mindegyikénél a hátrányt okozó tényezők halmozódásáról beszélhetünk, melyek hosszú évek alatt alakultak sajátos, sokszor nem is definiálható együttessé. Ha meg is határozható az u.n. vezető tünet, annak kezelésével már nem sok érhető el, t.i. a halmozódások attól még maradnak.
- Belső erőkkel fejlesztett programot valósítunk meg diákjaink hátrányai ellensúlyozása érdekében.
- A diagnosztizált diszfunkciók esetében mód nyílik arra, hogy a vonatkozó tantárgyból könnyítést vagy felmentést kapjon az illető diák.
Tantárgyak struktúrája
- A tantárgyi struktúra a kerettantervben előírt tárgyakból és modulokból valamint a Zöld Kakas program specialitásainak megfelelően kidolgozott tantárgyakból ill. projektekből épül fel.
- KÖZISMERETI TANTÁRGYAK
- A közismereti tantárgyakat két csoportra bontjuk. A kötelezően érettségi tantárgyakból valamint az informatikából félévente u.n. érettségi típusú vizsgák képezik a számonkérés alapját. Tehát u.n. vizsgatárgyak:
- magyar nyelv és irodalom
- történelem
- matematika
- idegen nyelv
- informatika
- A közismereti tantárgyak másik része esetén a szaktanárok határozzák meg a féléves követelmények teljesítésének módját. Tehát az u.n. nem vizsgatárgyak:
- természetismeret: fizika
- természetismeret: kémia
- természetismeret: biológia
- természetismeret: földrajz
- művészetek: ének-zene
- művészetek: rajz és vizuális kultúra
- A közismereti tárgyak oktatása történhet projektekbe szervezett módon is.
- MENTÁLHIGIÉNÉS TANTÁRGYAK
- Az un. mentálhigiénés tantárgyak - ellentétben a közismereti tárgyakkal - nem az ismeretátadás szolgálatában állnak, hanem a mentálhigiénés állapot fejlesztése, a személyiség harmonizálása a céljuk. A mentálhigiénés tantárgyak értékelése szövegesen történik. A továbbhaladás feltétele a "megfelelt" értékelés. A művészetek szerepe kiemelt a mentálhigiénés fejlesztésben, ezért azokat (bár érdemjeggyel értékeljük) bizonyos szempontból a mentálhigiénés tárgyak közé soroljuk.
- önismereti és egyéb csoportok
- önépítés
- tanulásmódszertan
- emberismeret
- karriertervezés
- közösség építés
- testnevelés
- osztályfőnöki óra
- KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TEVÉKENYSÉGEK>
- Az Önépítés és a Közösség építés tantárgyak keretében a diáknak több felkínált foglalkozásból választva kell felvenni adott óraszámot.
- Cél
- a mentálhigiénés fejlődés elősegítése
- tehetséggondozás
- pályaorientáció
- A tevékenységek egy része állandóan a kínálat része
- munka a mentorral,
- iskolai rendezvények
- suliújság
- művészetoktatási intézményi tevékenység
- stb;
- míg más elemek a szükségletek szerint változhatnak. Pl. ha öt diák igényel egy sajátos fakultációt, akkor az a fakultáció az adott tanévben elindul.
- AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY TANTÁRGYAI
- Két tanszakon folyik a tanítás
- színjátszás
- képzőművészet.
Óraterv
9. évfolyam (nyelvi előkészítővel) H0 tantárgy óraszám Magyar nyelv és irodalom 37 Idegen nyelv 444 Matematika 37 Történelem és állampolgári ismeretek 37 Fejlesztés 37 Osztályfőnöki óra 37 Mentoróra 37 Önismereti csoport 74 Testnevelés és sport 111 Tanulásmódszertan(tréning) 37 Gépírás 74 Informatika 148 összesen 1110
9. évfolyam (illetve 10. nyelvi előkészítővel) (HT) tantárgy óraszám Magyar nyelv és irodalom 148 Történelem és állampolgári ismeretek 111 Idegen nyelv 148 Matematika 148 Művészet: ének-zene 18 Művészet: rajz és vizuális kultúra 19 Testnevelés és sport 111 Természetismeret:fizika 37 Természetismeret:földrajz 74 Emberismeret 74 Projekt 74 Informatika 74 Önépítés 50 Közösségépítés 70 összesen 1156
10. évfolyam (illetve 11. nyelvi előkészítővel) (HT) tantárgy óraszám Magyar nyelv és irodalom 148 Történelem és állampolgári ismeretek 148 Idegen nyelv 148 Matematika 148 Művészet: ének-zene 18 Művészet: rajz és vizuális kultúra 19 Testnevelés és sport 74 Természetismeret:kémia 74 Természetismeret:fizika 37 Természetismeret:földrajz 37 Emberismeret 74 Projekt 74 Informatika 74 Önépítés 50 Közösségépítés 50 összesen 1173
11. évfolyam (illetve 12. nyelvi előkészítővel) (HT) tantárgy óraszám Magyar nyelv és irodalom 148 Történelem és állampolgári ismeretek 148 Idegen nyelv 148 Matematika 148 Művészet: ének-zene 19 Művészet: rajz és vizuális kultúra 18 Testnevelés és sport 74 Természetismeret:kémia 37 Természetismeret:fizika 37 Természetismeret:biológia 74 Emberismeret 37 Projekt 74 Informatika 148 Önépítés 40 Közösségépítés 50 összesen 1200
12. évfolyam (illetve 13. nyelvi előkészítővel) (HT) tantárgy óraszám Magyar nyelv és irodalom 128 Történelem és állampolgári ismeretek 128 Idegen nyelv 160 Matematika 128 Művészet: ének-zene 16 Művészet: rajz és vizuális kultúra 16 Testnevelés és sport 96 Természetismeret:biológia 37 Informatika 128 Társadalomismeret 32 Önépítés 40 Közösségépítés 60 összesen 969
13. és 14. szakképző évfolyam (HT) tantárgy óraszám Idegen nyelv 144 Testnevelés és sport 74 Karrier 74 Osztályfőnöki 137 Projekt 851 összesen 1180
Szakmai programunk
- Az iskolában informatikai, vállalkozási illetve segítő szakirányú képzés folyik. Ez szorosan összefügg vállalt feladatunkkal – t.i. meggyőződésünk, hogy az informatikai ismeretek (sőt: készségek!) ma már elengedhetetlenek a munkaerőpiaci érvényesüléshez éppen úgy, mint ahogy a bizonyos vállalkozási készségek és ismeretek is..
- Jelenleg lehetőséget teremtünk diákjaink számára a mozgóképgyártó szakasszisztens, a vállalkozási ügyintéző valamint az ifjúságsegítő szakma megszerzésére. Úgyszintén – moduláris oktatás keretében – lehetőséget kínálunk az egyes szakterületek mélyebb szintű elsajátítására is.
Dokumentációs rendszerünk
- Az iskola egységes informatikai rendszert alkalmaz a neveléssel, oktatással kapcsolatos adatok, információk, dokumentációk kezelésére, dokumentálására valamint archiválására.
Minőségirányítási rendszerünk
- Munkánkat a partnerközpontúság, a folyamatos jobbítás valamint a szervezeti kultúra folytonos fejlesztése jegyében végezzük.
- Minőségirányítási rendszerünket azóta rendszeresen megújítjuk, s megújítjuk a FÜPI Modell szerinti tanúsítást is.
- lsd. Minőségirányítási rendszer
Eszköz- és felszerelések jegyzéke
A nevelő-oktató munka infrastrukturális feltételei
- A képzés alapvető helyszíne a Bp. IX. Hurok u. 11. sz alatti épület, ahová egyidejűleg mintegy 250 fő fér be: 5 db 50-60 m2-es szaktanterem, 6 db 40 m2-es szaktanterem, 3 db 25-35 m2-es szaktanterem, 1 db 150 m2-es közösségi terem.
- Egyes tantárgyak bizonyos részeinek tanítása külső helyszíneken történik (pl: kémia, fizikai kísérletek, biológiai laborgyakorlat, testnevelés, könyvtár). Ezeket a környező intézményekkel kötött szerződések keretében biztosítjuk.
- Állandó partnereink: Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium (laborgyakorlatok), Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (tornatermi testnevelés, könyvtár, iskolaorvosi ellátás).
- Az iskola rendelkezik informatikai hálózattal (86 végpont+wifi), állandó széles sávú internet-kapcsolattal, a belső hálózatot kiszolgáló szerverrel. Minden tanterem és szaktanterem rendelkezik végponttal. Három db informatikai szaktanterem és egy db multimédiás laboratórium áll rendelkezésre.
A nevelő-oktató munka tárgyi feltételei
- Eszköz-és felszerelésjegyzék
- A szakközépiskola rendelkezik a számítógépes adathordozón (CD) hozzáférhető demonstrációs eszközökkel valamint egyéb oktatástechnikai segédeszközökkel.
- A szakközépiskola önálló kézikönyvtárral rendelkezik - valamint rendelkezésére áll a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola könyvtára.
- Három db korszerűen felszerelt számítástechnikai szaktanteremmel és 1 db multimédiás laborral rendelkezik az iskola, a gépek hálózatba vannak kötve.
- A pedagógusok számára 20 db korszerű számítógép áll rendelkezésre, szintén részei az iskolai hálózatnak. Minden gépről biztosított az állandó internet-elérés lehetősége. Az iskola épületében wifi rendszer biztosítja, hogy a hordozható számítógépek is bárhol internetkapcsolatot legyenek képesek létesíteni.
- Az oktatás rendelkezésére áll televízió, videomagnó, kazettás magnetofonok, CD lejátszók, projektorok, digitális felvevők, fényképezőgépek, laptopok. Minden tanteremben kiépítésre került hálózati csatlakozó lehetővé teszi az iskolai szerveren tárolt ill. az interneten elérhető tartalmak felhasználását a tanórákon.
- A szakközépiskola adminisztrációja rendelkezik fénymásolóval, számítógéppel, nyomtatóval, fax készülékkel.
- Az alapfokú Művészetoktatási Intézmény rendelkezésére állnak a 11/1994 MKM rendeletben [5] előírt eszközök