A KakasWiki wikiből
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a NAPKOVI-díj elnyerésére
A NAPKOVI-díj elnyerésére vonatkozó pályázat célja:
Emléket állítani Kovács Évának - Kovinak, a Zöld Kakas Líceum egyik alapítójának, 2007-ben elhunyt barátunknak és kollégánknak.
Kovi számára különleges értékkel bírt az, hogy tudatosan a saját kezébe vegye az ember a sorsát.
Ez a törekvése a Zöld Kakas Pedagógiai Programjának szerves részévé vált.
A pályázók köre:
A Zöld Kakas Líceum diákjai
A pályázat témája:
Olyan vállalás, melynek révén a pályázó önmaga jelenlegi állapotához képest nagy előrelépést tesz, komoly erőfeszítés árán.
A vállalt változás lehet pl. egy rossz szokással felhagyás, tanulmányi eredmény javítása, egészségesebb életmód, több jelenlét az iskolában, kevesebb kis-szerződés, önkéntes munka végzése, mások segítése stb.
A vállalás szólhat egy fél (tan)évre, vagy egy egész (tan)évre.
A vállalást röviden, max. 1 oldal terjedelemben kell megfogalmazni. Azt is le kell írni, hogy a vállalás teljesüléséről milyen módon tud a kuratórium meggyőződni. A pályázaton kell, hogy szerepeljen dátum, és a pályázó sajátkezű aláírása.
'
A pályázat beadásának határideje:
A pályázat a 2008/2009-es tanévtől kezdve folyamatos.
Egy évben kétszer lehet pályázatot benyújtani, tanév elején és a 2. félév kezdetén.
A pályázat beadásának módja:
A pályázatot a pályázó, vagy a mentora Kováts Judithoz juttatja el a megadott határidőket figyelembe véve.
A pályázat díjazása:
A pályázó a megfogalmazott vállalása teljesítése esetén NAPKOVI-díjban részesül.
A NAPKOVI-díj tartalmazza azt is, hogy a sikeres pályázó vállalása időtartamára (fél év, vagy egy év) a kuratórium által meghatározott mértékben mentesül a költség-hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alól.
A fizetési kötelezettség alól való mentesség időtartama a NAPKOVI- díj elnyerését követő időszakra érvényesíthető– a díjat a pályázatban vállaltakat teljesítő diák BONUS formájában kapja kézhez, kivéve azokat a 12. évfolyamosokat, akik nem folytatják tanulmányaikat az iskolában.
A pályázat befogadása:
A pályázat befogadásáról a NAPKOVI Alapítvány Kuratóriuma dönt.
A pályázat befogadása azt jelenti, hogy a Kuratórium a pályázó fogadalmát megfelelő súlyúnak és komolyságúnak tartja. A döntéssel egy időben minden befogadott pályázatról döntés születik, melynek keretében a Kuratórium határoz a díjjal együtt járó költség-hozzájárulás fizetési kötelezettség alóli mentesség fokozatáról.
A pályázat befogadását a Kuratórium nyilvánosságra hozza – pl. honlapon – s döntéséről a pályázót is értesíti a Kuratórium által szervezett csoportos, segítő műhely keretében és levélben.
A pályázatban foglaltak megvalósulása:
A pályázat befogadását követően a Kuratórium és az iskolai mentorok figyelemmel kísérik a pályázó vállalásának „útját”. Ez kéthavonta csoportos műhelymunka keretében, szükség esetén egyéni konzultációval, a mentorok segítségével valósul meg.
A csoportos műhelymunkát Gáti István vezeti, a ZK részéről Jámbor Judit szervezi.
A pályázat elbírálása:
A befogadott pályázatok szerinti vállalások teljesülését a Kuratórium saját hatáskörben dönti el.
A kuratórium döntését a nyertesek személyéről nyilvánosságra hozza – pl. honlapon – s döntéséről levélben is értesíti a nyerteseket.
A NAPKOVI-díj átadása:
A NAPKOVI-díj évente egy alkalommal, az évnyitón kerül átadásra. Ezen kívül szeptember hónap második felében vagy októberben ünnepélyes rendezvényt szervezünk az újabb pályázók bemutatására.
Budapest, 2010. február 8.
NAPKOVI Alapítvány kuratóriuma