A KakasWiki wikiből
Tartalomjegyzék |
Expozíció
Ma Magyarországon a 15-22 év közötti fiatalok, fiatal felnőttek 25-30 %-a küzd olyan problémákkal, melyek miatt képtelenek segítség nélkül középfokú képzettséget megszerezni, szakmát tanulni, sikerrel elhelyezkedni és érvényesülni a munkaerőpiacon. Ezt másképpen – a probléma u.n. „látható” szintjére, formájára utalva – úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a 15-22 év közötti fiatalok között (is!) jelentős mértékben nő az u.n. csellengők, száma és számaránya. Azoké, akik idejük jelentős részét nem kimondottan célirányos cselekvéssel töltik, akiket „nem érdekel”, mi lesz velük holnap vagy öt év múlva. Akik nem képesek/hajlandók az u.n. felnőtt-környezet értékrendjét elfogadni, abba integrálódni. Akikkel az u.n. felnőtt-környezetük gyakorlatilag képtelen a kommunikációra – mintha más nyelvet beszélnének, de legalábbis a megszokott szavak egészen mást jelentenek számukra.
Ma már közismert, hogy ez a populáció sajnálatos, avagy nem sajnálatos módon, de egyértelműen növekszik. A növekedés okai nincsenek kellő mélységben feltárva. Az viszont tény, hogy mind a feltárt problémák fajtái, mind a populáció számossága, mind adott korosztályon belüli számaránya lényegesen gyorsabban nő, mint a nagy társadalmi ellátórendszerek – illetve magának a társadalomnak az - érzékenysége, reagálókészsége.
A fiatalok említett csoportjának problémái sokrétűek, mint pl.
- szociális hátrányok,
- kulturális hátrányok,
- etnikai hátrányok,
- tanulászavar,
- magatartászavar,
- pszichés megbetegedések,
- egészségügyi problémák,
- egyenetlen személyiségfejlődés,
- részképességhiány,
- önértékelési zavarok,
- motivációhiány,
- figyelemzavar,
- kóros függőségek,
- kóros agresszió stb.
A diagnosztizált problémák általában összetettek. Azaz pl. a tanulászavar együttjár agresszióval és/vagy kulturális hátránnyal, vagy a szociális hátrány együttjár egyenetlen személyiségfejlődéssel, önértékelési zavarokkal és/vagy magatartászavarral stb. Ezzel részben jelezni kívánjuk azt, hogy egyenlőre magát a problémát sem tudjuk kellő pontossággal megfogalmazni – így „természetesen” az okfeltárás is csak korlátozott érvényességű lehet, mint ahogy a megoldás módszerei és technikái is korlátozott eredményességűek.
Mind a szakirodalom, mind a klf. médiumok sokat foglalkoznak az u.n. romakérdéssel, amit általában összefüggésbe hoznak ill. azonosítanak a szegénység jelentette problémakörrel. E problémakörön belül is markánsan jelen van mindaz, amit eddig állítottunk a „csellengő” 15-22 éves korosztályról. Ezzel két dolgot is jelezni kívánunk. Az egyik, hogy a szegény-, illetve a romakérdést vizsgálva jelentős eltéréseket találunk régiónként – s e regionalitás tetten érhető a jelenleg figyelmünk fókuszában tartott u.n. „csellengők” problémakörében is. A másik, hogy ugyan elég nagyra húztuk vizsgálódásunk körét – még így is meg kell állapítanunk, hogy maga a vizsgált problémakör számtalan szállal kapcsolódik egyéb jelenségekhez is, azaz vizsgálatunk határainak kijelölése nem nélkülöz bizonyos önkényességet.
A szegény-, illetve a romakérdés esetén általában az ország legszegényebb régióiról szoktak beszélni, az ott tapasztalható jelenségekkel azonosítják a szakértők magát a problémakört. Ám úgy, ahogy e tekintetben, az u.n. „csellengők” esetében is a nagyvárosok, s köztük is kiemelten Budapest markáns különbségeket mutat. Néhány az eltérések közül:
- az említett körbe tartozó budapesti fiatalság semmiképpen sem írható le pusztán egy jellemzővel (pl. etnikai hovatartozás, munkanélküliség, aluliskolázottság, gazdaságilag elmaradott régió stb.)
- az említett körbe tartozó budapesti fiatalság egy jelentős részénél tapasztalható, hogy az u.n. rendszerváltást követő évtizedben „csúszott le egzisztenciálisan”, esett szét érzelmileg és/vagy fizikailag is a biztonságot jelentő család
- az említett körbe tartozó budapesti fiatalság egy másik részénél éppen az egziszteniciális színvonal megőrzéséért, emeléséért folytatott küzdelem módosította a családi életet oly módon, hogy a fiatal támasz nélkül maradt a családon belül
- az állami gondozottak, az állami gondozásból kikerülők nagyobb számban vannak jelen, nagyobb hányadot képviselnek az említett populációban
- a középiskolai végzettséget szerezni akaró, ám abban sikertelen fiatalok között nagyobb hányadot képviselnek a romák
- a középiskolák könnyebben szabadulnak meg nehezen kezelhető, deviánsként megbélyegzett diákjaiktól – ilymódon markánsabban érzékelhető a „középiskolából kihulló”, az u.n. drop-out csoport problematikája.
FONTOS!
Az említett csoportba tartozókkal érdemben kommunikálni csak azok a szakemberek képesek, akik egyrészt kellő érzékenységgel felismerik a klienseik valódi problémáit, másrészt birtokában vannak e problémák kezelésére alkalmas képességeknek, készségeknek, technikáknak.
A szokványos médiumokon, a szokványos módokon elérhető információkat célcsoportunk tagjai csak elenyésző hatékonysággal képesek alkalmazni.
Társadalmi nagy-rendszerek
Az említett problémákkal küszködő fiatalok jelentős hányada „virtualizálódik”, azaz a társadalmi ellátórendszerek számára elérhetetlenné válnak. E fiatalok is, de közvetlen környezetük is sikertelenségnek, kudarcnak élik meg a fiatalok eddigi életútját – nem ritkán e kudarcosság kihat a családra is, annak különböző tagjaira is olyannyira, hogy az eredendő ok nem is tárható fel. U.n. „negatív karrierről” beszélhetünk ezekben az esetekben, hisz a karrier fogalmához a sikeresség képzete társul. A sikertelenséggel, a kudarcossággal senki sem büszkélkedik. A sikertelenség többnyire nem csoportképző tényező – míg bizonyos betegségben szenvedők számára a közös sors vállalása elég inspiráció arra, hogy közösségi teret, pl. egyesületeket hozzanak létre maguknak, azaz identitásuk részévé válik a betegség, addig a „csellengők” körében ez nem működik.
Nem is működhet, hisz számukra nem identifikációs faktor a „saját bajuk” – mi több, megközelítően sincsenek tisztában annak valódi lényegével, természetével. Így megfogalmazódó igényeik, várakozásaik is távol vannak attól, ami valóban segítségükre szolgálhatna. S emiatt valóban elérhetetlenekké válnak minden direkt kommunikációs eszközzel dolgozó egyén, szervezet számára. Egyszerűen lehetetlen megszólítani őket valós problémáik mentén. Ha felhívást intézünk pl. a cukorbetegek vagy a vesebetegek felé – jól kiszámíthatóan ismernek magukra az említett betegségekben szenvedők. Míg ha mondjuk az önértékelési zavarokkal küszködő, magatartászavaros, kezeletlen korai diszkalkuliás, tünetváltó függőségektől gyötörtek felé fogalmazunk meg üzenetet – garantáltan senki sem fog magára ismerni. Ha általánosabban kíséreljük meg definiálni a vizsgált csoportot, annak határai elmosódnak, azaz szinte bárkit beletartozónak lehet tekinteni.
Ugyanakkor a „csellengők” közé tartozók is természetszerűen részesei különböző közösségeknek, szubkultúráknak – ám ezek nem a vizsgált problémakörök mentén definiálják önmagukat. Ugyan jó okkal lehet azt állítani, hogy e szubkultúrákban nagy számban lehet megtalálni a ”csellengők” csoportba tartozó fiatalokat, ám azonosítani velük mégsem lehet.
A magyar ellátórendszerek, az iskolarendszer illetve a szociális-, egészségügyi-, munkaügyi ellátórendszerek, a belügy felkészületlenek e - egyre terebélyesedő jelenség, ha tetszik: társadalmi probléma kezelésére. Mivel felkészületlenek – nem érik el, nem fogadják be, nem tudják megtartani, könnyedén kiejtik a fiatalokat.
Társadalmi probléma annyiban, hogy a jelenleg működő társadalmi ellátó rendszerek és az említett csoport viselkedése, viszonyai között inkoherencia mutatkozik – a csoport pedig egyre nagyobb létszámúvá válik.
Társadalmi probléma annyiban, hogy az egyes ellátó rendszerek önmagukban nyilvánvalóan képtelenek az alkalmas válasz kimunkálására, ugyanakkor több ellátórendszer közös programalkotása a közös cél érdekében is lehetetlennek tűnik – nagy valószínűséggel a költségvetés szerkezete miatt
Munkaügy
A munkaügy területén mint a fiatalok, fiatal felnőttek munkanélkülisége (ennek különféle válfajai) jelenik meg a vizsgált problémakör. Ennek okaiként detektálják az általános- ill. a középiskolai végzettség hiányát, a szakismeret/szakképzettség hiányát, a képzettség struktúrájának alkalmatlanságát, a mobilitás hiányát, önismeret hiányát, szükséges készségek/kompetenciák hiányát ill. alacsony szintjét.
A megoldások alapvetően képzési programok, melyek középpontjában a szakmai ismeretek átadása/megszerzése/frissítése áll. A készségfejlesztések közül az u.n. munkaerőpiaci készségek (alapvető kommunikációs, együttműködési, önismereti stb.) fejlesztését vállalják fel a programok.
E képzési programok keretében lehetetlen komolyabb mentálhigiénés gondoskodást biztosítani, lehetetlen a közismereti hiányosságokat pótolni, lehetetlen az „iskolai karrier” újraindítását előkésíteni stb.
E programok zártak a többi ellátórendszer felé – holott a kliens problémája nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb, mint ami e rendszer keretében kezelhető!
Egészségügy
Az egészségügy területén mint a fiatalok, fiatal felnőttek betegségei, mentális illetve pszichés zavarai jelenik meg a vizsgált problémakör.
Szociális ellátó rendszer
A szociális ellátó rendszer területén mint a fiatalok, fiatal felnőttek Belügy ====
A belügy területén mint a fiatalok, fiatal felnőttek
Oktatásügy
Az oktatásügy területén mint a fiatalok, fiatal felnőttek
Míg az általános iskolás korban (10 éves életkorig) jól kiépített, illetve 14 éves életkorig elfogadható színvonalú ellátórendszer működik, 15 éves életkor felett gyakorlatilag hiányzik a kiépített ellátórendszer.
Közfeladatok megosztása
A non-profit szférán belül az utóbbi néhány évben egyre több olyan szervezet jön létre, melyek feladatul a fentiekben említett probléma leküzdésében való részvételt fogalmazzák meg. E non-profit szervezetek ugyan magát a problémát nem képesek megoldani, de jelentős eredményeket mutatnak ma már fel. Ezek közé tartozik az MH Líceum Alapítvány, illetve az általa létrehozott és működtetett Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakközépiskola[#_ftn1 [1]] is.
Non-profit szervezetek fejlődése
Hálószerű működés
Megoldás
Zöld Kakas program
ECHO
A társadalmi ellátórendszerek közül elsősorban az oktatást és a munkaügyet kell ez esetben megemlíteni.
Az oktatási intézményrendszer szinte minden intézményében jelen vannak, erősödnek a „devianciá”-val jellemezhető tünetek, ám ezen intézmények nem képesek olyan ütemben megújítani eszközkészletüket, metodikáikat, ahogy a probléma erősödik. Ezt jól jelzi az iskolarendszerből kihulló, kiszoruló populáció növekvő számossága.
Két intézménytípusban „gyűlnek fel” érzékelhető mértékben e nehéz helyzetű fiatalok, az egyik a dolgozók esti iskoláinak ifjúsági tagozatai, a másik pedig a szakképzés. Egyik sem felkészült igazából a probléma megoldására.
Az ismert európai példák azt sugallják, hogy a deviáns fiatalok jelentette problémát a szakképzésen keresztül van esély megoldani.
Mint fentebb említettük, Magyarországon az említett fiatalok problematikájában sajátos elem az európai példákhoz képest az, hogy az elmúlt évtized során, a rendszerváltozás következtében munkanélkülivé vált tömegek, részben emiatt széteső családok gyerekei jelentős hányadot képviselnek az említett rétegben.
Ebből itt csak azt a motívumot kívánjuk kiemelni, hogy – képességeiket tekintve – nagyon sokan képesek közülük közép- ill. felsőfokú végzettségek megszerzésére!! Ugyanakkor az oktatási rendszer csak a szakképzést tudja számukra kínálni – az oktatási rendszerbe való visszaintegrálódás lehetőségét nem!!
[1] Az iskola nevében a „mentálhigiénés” szó nem az iskolában folytatott szakképzésre, hanem az ott folyó oktatás/nevelés/képzés humanisztikus, teljeskörűen segítő voltára utal.