elbeszélés '( Marianne Horsdal után)

Az aktív állampolgár és a nem-formális felnőttkori tanulás Európában c. dán-finn-franica-magyar projekt kutatási részprogramja: élet történet elbeszélés ( life story narrative interview)

Copy Right Magyar Népfőiskolai Társaság

Megfigyelni valaki személyes élet történetét “ajándék” amit csak szabadon és morális elkötelezettséggel lehet kapni és adni.

Keretek:

• Az élettörténet elbeszélés

meghatározott célja is kontextust teremt

• A “retorikus önigazolás”

típusú élettörténet elbeszélés eltér az ún. kanonizált élettörténet típustól (a retorikus önigazolás történet elbeszélés esete, amikor pld. megállít egy rendőr, orvosnál, pszichiáternél, szociális munkásnál, bíróságon, vagy hivatalban vagyunk. Ezek a “gyógy hatású” élettörténet elbeszélések, mert elmondójukra lélektanilag vagy társadalmilag gyógyító ( terápikus) hatású. A feltételezett és elvárt történet elmondás típusa az ún. kanonizált kódolású történet, (az elvárt sztorit adják elő)

• Az elbeszélt élettörténet –

interjú célja a saját világ megosztása másokkal. Ha a célunk kutatás, az egyes személyek saját világukról alkotott vízióját, önértelmezését akarjuk felrajzoltatni és megtalálni, azt hogyan értékelik saját élettapasztalataikat. Ebben az esetben nem az önigazoló vagy kanonizált élettörténet elbeszélésre van szükségünk. Míg a retorikus és kanonizált típus arra koncentrál mások mit várnak el a történet elmondása során (mit szeretnének hallani) a mi élettörténet elbeszélés interjúnk mást akar.

• Az élettörténet elbeszélések

indirekt felmutatják a kulturális narráció jellegzetességeit is, amelyek az önértelmezésünk részét képezik. Az élettörténet elbeszélés felmutatja a mindennapi tapasztalatok fontosabb mozaikjait, helyzeteit. Az élettörténet elbeszélés lehetővé teszi, hogy megérintsük a múltat, a jelent, és szándékainkat, álmainkat, jövő terveinket. A múltbeli helyzet és a jelen egymásra utaló dialógust képez, ezért és más okok közrejátszása folytán ugyanaz az élettörténet elbeszélés más alkalommal egészen más élettörténet elbeszélés is lehet. A változtatások persze az általunk vallott értékek keretein belül változnak, hiszen alapvető erkölcsi premisszáink nem változnak, s azok meghatározzák mi a “jó” és mi a “rossz”.

• Az azonosságtudat: narratív konstrukció.

Visszatekintő átértékelés, amely koherenciát próbál teremteni, jelentést akar adni az alkalmilag és különbözőképpen szerzett tapasztalatok összességének. Az egyéni élettörténet elbeszélés individuális jellegű, ugyanakkor ún. kulturális marráció is egyszerre (kulturális- közösségi jellemzői vannak)

• Nincs igazán egyetlen igaz történet! Az

élettörténetek, mint az élet maga nyitott, befogadó jellegű ( inclusive) és sokféleképpen értelmezhető! Lehetnek nagy és kicsi, heroikus és folklorisztikus történetek, mindegyik lehet egy kicsit komikus is, s egyesek gyorsan futnak és érnek el a konklúziókhoz, más sztorik lassabban haladnak, sokszor vissza-visszatérnek az önértelmezéshez, vagy annak egy-egy eleméhez. Mindez nem jelenti azt, hogy minden élettörténet elbeszélés egyformán jó és érdekes, vagy egyformán rossz. Az interjú készítőjének ügyelnie kell mindkét fél (interjúkészítő és alany) céljaira és érdeklődésére. A legjobb lehetséges történet: érdekes magának az elbeszélőnek, azt mondja, amit igazán gondolt, érzett és jólesik neki elmondani. Ez igen fontos az élettörténet interjú készítő szempontjából. Tudjuk, hogy a kontextus a kutatás által befolyásolt, de a legfontosabb – szemben a hagyományos ún. kvalitatív interjúval szemben, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kutató mit talál érdekesnek, fontosnak- az élettörténet interjú esetében a lényeg azon van mi fontos és érdekes az elbeszélő számára. Az élettörténet elbeszélés egy újfajta tudást hoz létre arról, hogy az elbeszélő hogyan kreál jelentéstartalmakat és koherenciát a saját életében, vagy mennyire nem sikeres ez a számára minden fáradozás ellenére. Az élettörténet elbeszélés nem kell feltétlenül történeti hűséggel, vagy adatszerű hitelességgel rendelkezzen. Sokkal inkább jellemzi, rendelkezik az illető személyhez kötődő értelemmel és igazsággal. Ez biztosítja azt az egyéni látásmódot, amely a szándékainkat és a cselekedeteinket vezeti.

Hogyan készítsünk élettörténet elbeszélés interjút

• Be kell fognia a legkorábbi egyéni múlt

emlékezettől az interjú készítése időpontjáig terjedő időszakot, de beleférnek azok az elemek is, amelyek a személyes emlékek előttiek, de az egyén számára fontos családi történet-előzmények.

• Az interjúkészítőnek teljesen hagynia

kell, hogy a narrátor maga alakítsa ki a válogatást, az ütemeket, a ritmust és az elbeszélés hosszát, s meg kell adni a lehetőséget, hogy az elbeszélő maga hozza létre az egész történetet. El kell kerülni a megszakítást, a beleszólást, a figyelés a legfontosabb magatartási elem.

• A beleszólás, rákérdezés

értelmezési zavarhoz vezethet, s ennek elkerülése fontos feltétel, hogy a narrátor maga alakítsa ki a mondandó prioritásait, a válogatást, s meg kell előzzük a narrátor zavarba kerülését. Pld. ha az elbeszélő hirtelen csak úgy átugrik tíz évvel későbbre és egy másik témára tér át, ennek feltehetően az az oka, hogy arról, ami közte kimaradt nem akar kommunikálni. ( vagy másként asszociált) Ezt el kell fogadni, máskülönben az elbeszélés interjú terápikus foglalkozás formát vesz föl, ami nem jó. Persze a sztori nem mindig kronologikus, s valószínű, hogy az elbeszélő a kihagyott elemekre, periódusra később más összefüggésben visszatér.

Az elbeszélő előzetesen jól fel kell, hogy készüljön s ez az, amit akarunk tőle, s amit meg is kell beszélni vele. Gyakran előfordul, hogy az elbeszélés közben valamilyen szükséges információ, adat nem jön elő, mert nem gondolta végig, vagy nem emlékszik pontosan. Előre el kell mondani, hogy az emlékekre van szükség mégpedig a kezdetektől a találkozási napig, aktuális időig bezárólag. Így az elbeszélés figyelése közben semm�ilyen kérdést nem kell közbeiktatni. Az elbeszélés történet interjú elkészítéséhez nincs időkorlát. Az a fontos, hogy meghallgassuk az ő történetét, az ő szemszögéből, mégpedig azt, amit és ahogy az ő tapasztalataiból fontosnak talál. Az előre megszabott idő ronthatja a feltételeket. Egyértelműen jelezni kell, hogy az interjúkészítő van a narrátorért. Az élettörténet elbeszélés a legkülönbözőbb ideig eltarthat: 1, 5 – 6 óra között. Ez mindkét résztvevő koncentráló képességétől függ leginkább. Az interjúkészítő kézírással jegyzetel. (ami lassítja is a haladást) Előfordult, hogy az elbeszélést két részben kellet megszervezni, mert a narrátor jelezte, hogy elfáradt. Az átlagos élettörténet elbszélés 2-3 órát tart. Számosan megkérdezik az interjúkészítőt, mit mondjanak, mit akar hallani, mert néha úgy gondolják, hogy mindaz, amit mondhatnak érdektelen és triviális. Ezért előzetesen tudatosítani kell, hogy az érintett sztorija érdekes, s meg kell világítani az interjú célját. Az interjú alany anonim marad, amiről előre biztosítani kell őt. Megígérjük, hogy a beszélgetést követően pár nap múlva az interjú alany megkapja a beszélgetésről készült feljegyzés, leirt változatát, amelyben javításokat tehet, kiküszöbölheti a félreértéseket. Felkérjük vegyen el belőle, tegye hozzá, ami úgy érzi kimaradt, vagy amit szükségesnek érez. Kivéve az apróságokat ritkán kerül sor a narrátor komoly javításaira. Amit őt kap az élettörténet elbeszélésért az az idő és figyelem, amit azinterjúkészítő rá személy szerint szánt, s érdeklődött a személyes élettörténete iránt és nyitottan figyelte a narrátort.

Ha szükségesnek látszik a megfelelő feltételek megteremtéséhez a narrátor, döntse el mikor, és hol kerüljön sor az interjúra, s ha szükséges a narrátor barátja, rokona is jelen lehet az élettörténet elbeszélésen. A megbeszélt időpontban az interjú készítő megérkezésekor kellő idő kell rendelkezésre, álljon az interjú előtt és után is, ha úgy érezzük ezt a narrátor, igényli. (egy kávé, vagy tea előtte) Az interjú készítője nyitott kell, legyen arra, hogy dialógus-képes bizalmi helyzetet tudjon megteremteni az együttlét alatt. Rendkívül nehéz és érzelmileg bonyolult vállalkozás (feltárulkozás) a saját élettörténet elbeszélése, s az esetleg fájdalmas múltbeli tapasztalatokkal való újra szembesülés. Ha az interjú készítője érzi ezt a helyzetet, a beszélgetést követő levezetés hivatott megteremteni az érzelmi egyensúlyt. Mindezeken túl a kutatás keretében tudatosítania kell az interjúkészítőnek, hogy ez a találkozás kifejezetten “szakmai” jellegű. Nem új barát jelentkezik, aki kész felelősséget és részt vállalni az elbeszélő ügyeiért. Az interjú készítője továbbá nem terapeuta vagy pap, aki segít abban, hogy az interjú alany élet története új narratív értelmezésébe fogjon. Ha valaki magnót használ, akkor is ajánlatos a kézírással való jegyzetelés, legfeljebb a felvétel később jó lesz a hitelesítésre, a jegyzetek feldolgozásakor. A kézírásos jegyzetkészítés előnye, hogy a készítő teljesen elmélyed a figyelésbe és jegyzetkészítésbe és nincs indíttatása az elbeszélő megszakítására, akinek az együttműködő készségét serkenti a komoly figyelés és munka. Természetesen a pillantás felvetése jelzi a figyelem folytonosságát és a komoly személyes érdeklődést. El kell kerülni a helyeslő csodálkozást, egyetértést, a megerősítést és más megjegyzéseket. Minél kevesebb és egyszerűbb a találkozás eszköz készlete a narrátor annál relaxáltabb lehet. A tapasztalatok alapján számos magnetofontól legépelt anyag nem tükrözte a történteket. A jegyzetek alapján az elmondottak többnyire szerkesztett, tömör változatban jelennek meg írásban. Persze nem változtathatók meg az ellentmondások, a “fölösleges” ismétlések, amelyek korrekciója valójában megváltoztatná a ténylegesen megtörtént narráció értelmét. A legfontosabb, hogy fenntartsuk a narrátor elbeszélése iránti figyelem folyamatos intenzitását. A legépelt magnetofon szöveg pld. nem tartalmazza a jegyzetelő élményét, ami szintén segít az írásos jegyzet véglegesítésében, s nem tartalmazza a narrátor metakommunikációját, gesztusait. Videós élettörténet elbeszélések igazolják ezt. Lehetetlen bármiről is hű képet adni, még ha gondolatilag ki is válogatjuk azt, amit fontosnak tartunk.

Kit interjúvoljunk meg?

Jó kezdet, ha az első interjút egy baráttal, vagy rokonnal készítjük el, tapasztalat szerzés céljából. A viselkedés: az interjúkészítő nem egyetértő és szimpatizáns az elbeszélővel, csak személyesen, vagy bizonyos téma összefüggésében érdekli az elbeszélő személyes élet története. Az is kinyilvánítható, hogy ami az élettörténetet illeti az elbeszélő a saját története szakértője s nem az interjúkészítő.

Célcsoport: azok az aktívnak nevezhető állampolgárok, akik az utóbbi öt évben részt vettek valamilyen felnőttkori tanulásban, képzésben, a nem-formális felnőttképzésben. Mit jelent az aktív: az “aktív széles értelemben azt jelenti, hogy részt vettek vagy elkötelezték magukat olyan társadalmi tevékenységekben, amelyek túlmutatnak azon, hogy csak magukért tették.”

Az interjú alanyok között a nő/férfi arány egyensúlya kívánatos.

Az interjú alanyokkal való kapcsolatépítés módja többféle lehet, pld a legjobb az ún. hólabda módszer. Az egyik személyes kapcsolat vezet el a következőhöz. Fontos, hogy igénybe vegyük a közvetítő kapcsolati személyeket. (tanár, iskolavezető, barát stb.) akik bárkit megkérdezhetnek nincs e kedvük a vállalkozásra. A találkozót már az interjúkészítő szervezi meg. Egy-két elvégzett élettörténet elbeszélés után az interjúkészítő néha úgy érzi új utakat, kell találnia, hogy szélesebb választékból találjon alanyokat. Ha kevés számú interjút készítünk a szűk kör valóban félrevezető, lehet.

A narratív interjú olyan új típusú tudást hoz létre, amelynek az “elkészítése” során a kutató nem képes teljesen előre megtervezni milyen típusú személyekkel szükséges találkoznia a jó élettörténet betekintés kialakításához.

Az élettörténet interjú célja tudás létrehozása arról, hogy:

• Mit jelent az aktív állampolgár és

mi mindent foglal magába?

• Milyen kompetenciákat foglal magába az

aktív állampolgár?

• Hol és hogyan tanulják meg az

egyének az aktív állampolgárrá válást?

• Milyen attitűdökkel és

értékekkel azonosítják a narrátorok az aktív állampolgárt?

• Milyen társadalmi közösség/ek-hez

tartozónak, milyen közösségekkel azonosulónak tartják a narrátorok az aktív állampolgárt?

Az élettörténet elbeszélés interjú befejezését követően a narrátorral kiegészítésül egy ún. kvalitativ interjúra is sor kerül (az egész egybe értendő, de a készítés elválik az előbbitől, és azt befejezve kerül csak sorra.)

Kvalitatív kiegészítő interjú

Az élettörténet elbeszélés jó alap egy további ún. kvalitativ interjú készítésére.

Ennek során a következő témák (kérdések) felvetését javasoljuk:

1. Milyen társadalmi közösségek (vagy

azok gyakorlata) képezi az illető identitásának részét?

1. Hol érzi magát otthon?
2. Mik a jövőbeli tervei, reményei?

(egyéni és kölcsönös – értsd közösségi –egyaránt)

1. Melyek a mai korszak legfontosabb, aktuális

kérdései?

1. Hogyan jellemezi az emberi természetet?
2. Hogyan határozná meg az aktív

állampolgár fogalmát?

1. Melyek az aktív állampolgár

létezésének legfőbb akadályai?

A kérdések között az első kettő az identitásra az utolsó négy az attitűdökre vonatkozik a harmadik a kettő közötti átmenet kérdése.

Egyéb megjegyzések:

Horsdal 120 élettörténet interjút készített, s a feldolgozás és rendszerezés után azt három fejezetre osztotta korcsoportok szerint.

Az első fejezetben a II. világháború előtt születettek élettörténet elbeszélése volt, aminek azt a címet adta: “Azokban a napokban nem kérted azt, amit akartál”

A második fejezet élettörténet elbeszélései a II. világháború után és az ötvenes években születtek dokumentumai voltak. A fejezet címe: Törj ki és emancipálódj!”"

A harmadik fejezet a 60-as 70-es és 80-as években született generációk élettörténet elbeszéléseit dolgozza föl: “Megtalálni saját magadat!”